Kövess minket

Bulvár

Nem elég, hogy mindkét állását elveszítette, még csalással is megvádolták a Kentuckyban élő Tupac Shakurt

De mit tehet az ember fia, ha tényleg így hívják.

Megosztva

Forrás:

Mindenféle felesleges maszlag helyett vágjunk is rögtön közepébe: Tupac Shakur él, és szakácsként dolgozik – vagyis dolgozott – a Kentucky államban található Lexington nevű kisvárosban. Na jó, természetesen nem az 1996-ban meggyilkolt legendás rapperről, hanem egy névrokonáról van szó, akit pont azért hurcoltak meg, mert úgy hívják, ahogy.

Történetünk főszereplője, a 46 éves Tupac Shakur néhány nap leforgása alatt elveszítette mindkét állását a koronavírus-járvány miatt, így nem maradt más választása, munkanélküli segélyért folyamodott.

Az igénylését azonban visszautasították, nem is akárhogy, egy élő sajtótájékoztató keretein belül: amikor az állam kormányzója, Andy Beshear a hamis igénylésekről, illetve azok számának megugrásáról beszélt az újságíróknak, külön kiemelte, hogy valaki a néhai rapper nevével töltötte ki a hivatalos dokumentumokat. A politikus hozzátette, biztos vicces kedvében volt a 2Pac nevében jelentkező illető, de a poén miatt nekik most sokkal több munkájuk van a hivatalban, át kell ugyanis nézniük az összes korábbi beadványt, hátha hasonló visszaélésekre bukkannak.

[vembed youtube=”–EBAmzB7fo” ]Egy helyi lap, a Kentucky.com viszont nem hagyta annyiban dolgot, és felkereste a munkanélküli szakácsot. Tupac, vagy, ahogy a barátai hívják – Malik, elmondta, mélységesen csalódott, mivel egy hónapja alig tudja fizetni a számláit, miközben egy óvatlan pillanatban még csalással is megvádolják nagy nyilvánosság előtt, pedig ő semmi rosszat nem tett.

Beshear kormányzó amint értesült a valós tényállásról rögtön felhívta emberünket, hogy elnézést kérjen tőle. Tupac simán elfogadta a bocsánatkérést, pénzt azonban továbbra sem utaltak neki.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés