Kövess minket

Bulvár

Őrizetbe vették YK Osirist, mert állítólag fojtogatta és megharapta a barátnőjét

Elharapódzott a vita.

Megosztva

Forrás:

Letartóztatták YK Osirist.

A floridai énekest és rappert azzal gyanúsítják, hogy fojtogatta és megharapta a barátnője arcát egy atlantai születésnapi buliban, ahol épp a zenész nagy napját ünnepelték.

A lány elmondása szerint felfedezett egy másik lányról egy képet YK telefonjában, és mikor kérdőre vonta az énekest, ő agresszívvá vált, megfenyegette, hogy felpofozza. Nagy vita kerekedett az egészből, végül Osiris egészen az emeletig követte a lányt, ahol a vád szerint a torkának ugrott, fojtogatni kezdte, és az arcát is megharapta, a lány állítólag védekezésból visszaharapott. A rendőrök első blikkre hihetőnek találták a lány sztoriját, mivel látható nyomai voltak a bántalmazásnak. Osiris megpróbált szabadulni a fogdából, de visszautasították az óvadékkérelmét, a hónap végére tűzték ki a tárgyalását. 

YK Osiris amúgy nemrég jelentette meg debütáló, The Golden Child című albumát, és beválogatták az XXL éves feltörekvőlistájába is, a Freshman Listbe is.

(XXL)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés