Az északi Lana Del Rey.
Jópár esetben "szellemírót" használt a világsztár, ami nem kicsit para...
Dögös pasik, bomba testek, szexi kosztümök és némi erotika – avagy Britney minden jel szerint megálmodta az év legcsajosabb videoklipjét.
Évek óta pletykálnak arról, hogy Rihanna és Drake között több van barátságnál, azonban a hírt hivatalosan egyelőre még nem erősítették meg.
A három veterán, egy Los Angeles-i rap csapat szerint, 1993-ban tokkal-vonóval lenyúlta az egyik számukat.
Szóval abbahagyja a rappet. Vagyis, visszavonul.
Britney új albumára már nem kell sokat várni. A popsztár egy tweetjéből kiderül, hogy a várva várt album – mely a Glory címet kapta – augusztus...
Mariah Carey foglalt, azonban a jó műsor kedvéért bármire képes – még arra is, hogy szexi táncosokkal vegye magát körbe.
A rapper így még őrültebbnek tűnik.
Katy Perry egy igazán kreatív klippel rukkolt elő, melyet a Rise című számához készített. Elhisszük, hogy szeret eredeti lenni, de valami fizikailag kevésbé megterhelőt is választhatott...
Ariana Grande két olyan dalt osztott meg a nagyvilággal, melyek még az énekesnő debütáló albumára, a Your Truly-ra (2013) készültek.
Nem biztos, de lehet, vagy mégsem, vagy...
Állítólag kétszer is az életére törtek Shady-nek...
A hosszú távú globális felmelegedés és az elmúlt évtizedek egyik legerősebb El Nino jelenségének kombinációja nyomán 2015 az eddig legmelegebb év volt a 19. század közepe-vége...
A karácsony még messze van ugyan, de a Green Day úgy döntött, hogy legújabb szerzeményét a vártnál korábban mutatja be, mégpedig a jövő héten.
Újra 1991 van!
A rapper jobbá akarja tenni a világot.
Már mi sem tudjuk eldönteni.
Szombat óta megfigyelés alatt áll a legendás dancehall előadó, miután megcsípte egy fertőzött szúnyog.