Kövess minket

Tech

Chipet ültetnek a dolgozókba, azt is látja a főnök, ha mosdóba mennek

A svéd cég 150 dolgozója örülhet a legújabb technikai vívmánynak.

Megosztva

A svéd Epicenter nevű cég már eddig is híres volt korszakalkotó ötleteiről, most megint rátettek egy lapáttal. A svédeknél a dolgozók a bőr alá ültetett chippel szorgoskodnak. A rádiófrekvenciával működő kütyü aztán egy seregnyi dologban hasznos, például az ajtókat, ablakokat nem kell kézzel nyitni, hanem önműködően nyílnak a chip révén.

Forrás:
Persze így a főnök minden egyes mozgást ellenőrizni tud, még azt is látja, ha a munkaerő elmegy egyet pisilni. Tudni fogja, mennyi ideig tart a kávészünet, vagy éppen, hogy a helyén ül-e vagy kiszalad a sarki pékségbe. Totális ellenőrzés. Az Epicenternél most 150 dolgozó vállalta, hogy beültethetik a bőre alá a chipet.

Tavaly írtunk a magyar származású David Orbanról, aki Debrecenben adott elő. Mr. Orban foglalkozására nézve jövőkutató, jövőgondolkodó – és hasonló cipőben jár.

[highlight]És ezek után még tudott olyat mondani David Orban, amivel megdöbbentette a közönségét: elárulta, hogy egy chipet ültetett be a bal kezébe, ami számára rendkívül hasznos: ezzel nyitja ki az ajtót, kifizeti vele a kávéját, de a Bitcoinos pénztárcájának a titkos kódja is ebben van benne. Kérdésre kiderült, hogy Hollandiában talált szakembert, aki ezt beülteti neki. [/highlight]

Patrick Mesterton, az Epicenter társalapítója és vezérigazgatója szerint a chip nagyszerű, hiszen például egy csomó távirányítót helyettesít. Jogosultságot ad a helyi edzőterem igénybe vételéhez, vagy éppen a fénymásoló használatához. Azért még gondolkozunk rajta.
Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés