Kövess minket

Pop

Christina, lesz még cukorka?

Christina Aguilera nem csücsül a babérjain, gőzerővel robog előre. Ha minden igaz, akkor ismét Linda Perry-vel dolgozik együtt.

Megosztva

Christina Ag1117
Fotó: Getty / Europress

Az amerikai énekesnő mostanában nagyon szorgalmas, hiszen új albumán fáradozik, melynek címéről és megjelenésének dátumáról egyelőre még nem lehet tudni semmit. Christina Aguilera a Wonderwall.com-nak adott interjújában megtudhattuk, hogy egy volt kollégájával ismét együtt fog dolgozni. Mostanában több új producerrel is dolgozott együtt, akikkel eddig még semmilyen munkája nem volt. Az énekesnő gondolt régebbi munkatársaira is. Egyik régi ismerősét Linda Perryt kérte fel, akivel már a múltban is dolgozott együtt. Christina azt is elmondta, hogy köztük rendkívül erősen működik a kémia.

[vembed youtube=”-ScjucUV8v0″ ]

A 50 éves producer, Linda Perry, olyan slágerek megszületetésénél volt tanú, mint például a Candyman és a Keeps Gettin’ Better. Híressé a már nem működő 4 Non Blondes együttessel vált, akiknek a kontójára írható a What’s Up című sláger is. Perry olyan dalokat írt, mint például Pinknek a Get the Party Started, illetve Gwen Stefani egyik számánál segédkezett.

[vembed youtube=”6NXnxTNIWkc” ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés