Kövess minket

Bulvár

Curtis drogfüggőségét valójában a crack okozta

Megosztva

Forrás: YouTube

Újpesti rapper és focista, Curtis korábbi drogfüggőssége azóta téma a magyar közbeszédben, hogy zenésztársa és barátja, Majka egy 2018-as fesztiválfellépés során bejelentette, nem dolgoznak többet együtt, mivel Curtis túlságosan rácsúszott a drogokra, azon belül is a kokainra. A rapper azóta megjárta az elvonót, és letette a szereket, közben persze Majkával is kibékültek, de egy a napokban publikált ZSHOWtime interjúból most kiderült, nem a kokain, hanem inkább a crack kokain volt majdnem a végzete.

Az interjúban, melyből a Bors is szemezgetett, Curtis elmondja, hogy 21 éves koráig, focikarrierje miatt még alkoholt sem fogyasztott, nemhogy drogokat, de aztán a Majkával közös “Belehalok” című dal sikere után megismerkedett a kokainnal. 27-28 éves korában aztán jött a crack kokain, melyet általában pipából szokták szívni, és sokkal addiktívabb és pusztítóbb szer, mint a kokain magában. A crackről itthon elég ritkán hallani, Amerikában is a városi gettók drogjának tartják.

Egy ponton már paranoiás lettem, tudtam, hogy ha szívok, akkor szarul leszek. Néztem ki az ablakon, hogy vajon jönnek-e a rendőrök, de így órákon át” – mesélte Curtis azt a pillanatot, ahol már úgy érezte, muszáj elvonóra mennie. Később aztán összejött gyermeke anyjával, Krisztivel, végül miatta kért segítséget a függősége legyőzésére, nem Majka szegedi kifakadása miatt. Alább a teljes interjú.

[vembed youtube=”1oXQ7ytYlUE” ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük