Kövess minket

Hiphop

Curtis: Majka nem a barátom, mert elárult

Koncert közben tisztázta a kapcsolatukat.

Megosztva

Forrás:

Majka és Curtis a hétvégén már külön léptek fel az egész sajtó bejáró, igen látványos szakításuk után. Előbbi a Strand Fesztiválon adott koncertet, míg utóbbi emberünk a Dunaszerdahely közelében fekvő Lég falunapján lépett fel, szólóban, ahol kommentálta is Majkával való kapcsolatát.

Curtis a Blikk által megszerzett videó szerint két dal között arról beszélt, hogy van egy barátja, aki olyan jóképű, hogy ha együtt járnának fellépni, akkor egy csaj se jönne oda hozzá a buli után. A közönségből többen is Majkára gondoltak, akinek a nevét be is kiabálták, mire Curtis rögtön rávágta, hogy Majka nem a barátom.

„Majka nem a barátom! Aki elárulja a másikat, az nem a barátja. Jegyezzétek meg! Ez fontos. Ha nem tudsz segíteni neki, legalább ne árts! Na, mindegy… „

Ez Curtis második reakciója a páros felbomlása után, az első egy rövid Facebook poszt volt, ahol Curtis azt írta, hogy úriember lesz és nem kezd sárdobálásba, az interjúktól viszont elzárkózott. Eközben Majka egy közel egy órás interjúban fejtette ki, hogy Curtis kokainhasználata a közös munkára és a fellépésekre is rányomta a bélyegét, míg a korábban szintén Majkával együtt dolgozó Dopeman arról írt, hogy nem volt szép nyilvánosan kiteregetni Curtis drogproblémáit.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés