Kövess minket

Hiphop

CyHi The Prynce végre megmutatta mi fog szerepelni debütáló lemezén

A GOOD Music tag révbe ért.

Megosztva

Forrás:

CyHi The Prynce hiába tagja már jó rég óta Kanye West G.O.O.D. Music kiadójának, legtöbb munkáját a háttérből végezte. Dolgozott Ye Yeezus albumán, de a Rihanna és Paul McCartney kollab “FourFiveSeconds”-on is ott a keze nyoma. A rapper október végén végre saját anyaggal is jelentkezett, rögtön egy Kanye verzével megtámogatva, most pedig már a debütáló albumát is nagyban várjuk.

No Dope On Sundays 15 számot fog tartalmazni, Travis Scott, Pusha T, ScHoolboy Q, BJ The Chicago Kid, Estelle és Jagged Edge vendégeskedésével, és ha lehet hinni a rapper által elmondottaknak igen kemény témákat feszeget majd. CyHi ugyanis egy rádióműsorban nemrég kifejtette, hogy a lemez minden olyan topikot érint majd, amivel egy városi gyerek találkozik élete során. „Gyerekeit egyedül nevelők anyák, abortusz, utcai verekedés, rák, barátok börtönbe kerülése, és halála„. Szerencsére a szövegeiben kiutat is próbál mutatni, ami a borító alapján a vallás lehet, tehát totális depresszióba nem fogunk süllyedni a hallgatása során. Megjelenés: november 17.

Alább a teljes dallista és a lemez borítója.

Forrás:

1. Amen (Intro)
2. No Dope On Sundays f. Pusha T
3. Get Yo Money
4. Movin’ Around f. ScHoolboy Q
5. Trick Me f. 2 Chainz
6. Murda f. Estelle
7. Don’t Know Why f. Jagged Edge
8. God Bless Your Heart
9. Dat Side f. Kanye West
10. Looking For Love
11. Nu Africa f. Ernestine Johnson (Extended Version)
12. Free
13. 80’s Baby f. BJ the Chicago Kid
14. Closer
15. I’m Fine f. Travis Scott

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés