Kövess minket

Aztaa

Dárdai Pál a szezon végén távozik a Hertha vezetőedzői posztjáról

Van úgy néha, hogy eljön a változtatás ideje – mondta.

Megosztva

Forrás:

A szezon végén távozik posztjáról Dárdai Pál, a Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője. A berlini klub kedden közleményében jelezte, erről közösen állapodtak meg a magyar szakemberrel. A korábbi magyar válogatott szövetségi kapitány 2015 februárja óta irányítja a Herthát, melynek 1997 és 2011 között a játékosa volt. Csapata, amely az elmúlt öt fordulóban kikapott, öt körrel a bajnokság vége előtt 11. a Bundesligában.

Nagyon intenzív és eseménydús éveket töltöttem el a Hertha BSC vezetőedzőjeként. Hálás vagyok a lehetőségért, és büszke vagyok arra, amit ebben az időszakban közösen elértünk. Van úgy néha, hogy eljön a változtatás ideje. Mindig is a legjobbat akartam a Herthának, mert ez a klub most is az otthonom, és az is marad” – idézte Dárdait a honlap.

Michael Preetz sportigazgató elmondta, Dárdai Pál nemcsak játékosként, hanem az elmúlt négy és fél év során immár vezetőedzőként is nagy érdemeket szerzett a Herthánál. „A profi világban négy és fél év, egyébként nagyon jó és konstruktív közös munkája, hosszú idő. Most egyetértettünk abban, hogy a Hertha BSC számára az a helyes következő lépés, ha lehetőséget adunk az új impulzusra. Pál nagyon fontos része annak, hogy a klubunk pozitív irányba haladt és fejlődött, és a Hertha-család meghatározó személyisége marad a felnőtt csapat vezetőedzőjeként eltöltött időszaka miatt is” – tette hozzá.

A 43 éves magyar tréner vezetésével 167 tétmérkőzésen 63 győzelmet aratott a gárda 40 döntetlen és 64 vereség mellett. Dárdai a freiburgi Christian Streich mögött a második leghosszabb ideje dolgozó tréner jelenleg a Bundesligában.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés