Film
Diddy szerint a Netflix dokumentumfilm egy lejárató anyag, amihez lopták a felvételeket
Sean „Diddy” Combs kifakadt a Netflix és 50 Cent által jegyzett négyrészes dokumentum-sorozat, a Sean Combs: The Reckoning bemutastása miatt. Diddy egy „szégyenteljes lejárató kampánynak” nevezte az egészet.
Diddy képviselője szerint a sorozatban felhasznált felvételek, köztük olyan magán- és indítvány előtti interjúk is, amelyeket jogi tanáccsal érintett beszélgetések követnek, „ellopott”, engedély nélkül publikált anyagok. Diddy állítása szerint ő maga sok éve rögzít anyagokat dokumentálás céljából, így ha Netflix és társai nem tőle kértek felhasználási jogot, az szerinte „egyszerre méltánytalan és illegális”.
Ezzel szemben a sorozat készítői, rendezője, Alexandria Stapleton, és 50 Cent is azt állítják: az anyagokat jogszerűen szerezték be, minden szükséges felhasználási jog megvan, és a cél nem a szenzációhajhászás, hanem a történet hiteles bemutatása volt. A dokuban korábban soha nem látott felvételek, tanúk, a perhez köthető szereplők, ex-dalszerzők, korábbi munkatársak szólalnak meg. 50 Cent egy interjúban azt is elmondta, hogy nem vezette „személyes bosszúvágy” a doku elkészítésében, habár korábban rendszeresen trollkodta Diddy-t.
A doku már nézhető a Netflixen.