Kövess minket

Hiphop

DJ Quik: Ott kéne tartani a karrieremnek, ahol Dr. Dre-nek van

Megosztva

A ’90-es évekbeli nyugati parti hiphop, azon belül is a G-funk stílus pionírja, DJ Quik úgy gondolja, hogy helyet kéne szorítani neki a trónon, Dr. Dre mellett. Az 52 éves producer, aki olyan előadókkal dolgozott együtt, mint 2Pac, Snoop Dogg, Janet Jackson, vagy épp Xzibit, a Twitter oldalán fejtette ki, hogy habár megérti, hogy miért nem tart ott a karrierje, ahol Dre-nek, de ez nem jelenti, hogy igazságosnak is tartja a helyzetet.

Tudom, hogy még korai, de énis azt érdemlem, ahol Dre van. Nem gondolom, hogy fair ez a helyzet, de értem, hogy miért történt így. Mögöttem sosem állt egy nagy gépezet, bár ezt inkább a barátaim sínylették meg, jobban, mint én” – írta.

Quik ezután gyorsan lefektette, hogy Dre-t a testvérének tekinti, és semmilyen ellenérzése nincs a producerlegenda felé.

Quik egyébként korábban is sérelmezte már, hogy valahogy mindig háttérbe lett tolva, akkor is, amikor a Death Row Records kiadványain dolgozott, és akkor is, amikor mondjuk 50 Cent zenéibe segített be. Gondolatait azzal zárta, hogy már elkönyvelte magában, hogy sosem lesz olyan népszerű, mint amire vágyik, majd egy koncerten dolgozó takarítóhoz hasonlította magát, akit habár nem ismernek el, de legalább neki köszönhetően mindig tiszta a backstage.

(HipHopDX)

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés