Kövess minket

Kult

Dokumentumfilm készül a Gyűrűk Ura és az X-Men sztárjáról

Ian McKellenről dokumentumfilm készül.

Megosztva

Dokumentumfilm készül Ian McKellen brit színészről, akit A Gyűrűk Ura Gandalfjaként és az X-Men Magnetójaként ismer a legtöbb filmrajongó. 

A McKellen: Playing the Part című produkciót Joe Stephenson rendezte a színésszel készült 14 órányi exluzív interjú alapján. A dokumentumfilmben színházi szerepeinek felvételrészletei, és McKellen saját fotóarchívumának eddig nem publikált darabjai is belekerültek. Életének fontos részleteit játékfilmes jelenetekkel rekonstruálták – írta a Variety.com.
McKellent kétszer jelölték Oscar-díjra, 1999-ben az Érzelmek tengerében, majd 202-ben A Gyűrűk Ura: A Gyűrű Szövetsége című filmért. Ötször Emmy-díjra is jelölték tévés szerepeiért. 

 

„A mozinézők egy teljes generációja Gandalfként és Magnetóként ismeri Iant, most itt az alkalom, hogy végigkövessék hihetetlen, inspiráló pályáját észak-angliai gyermekkorától a Broadway Tony-díjáig” – mondta el Stephenson, aki azt is kiemelte, hogy McKellen „egyike volt az első színészeknek, aki nyíltan beszélt szexualitásáról”.
A rendező hozzátette: a színész számtalan interjút adott már és élete egyébként is többé-kevésbé a nyilvánosság előtt zajlik, ezért fontos volt számára, hogy életútját, életfilozófiáját úgy mutassa be, ahogy korábban nem láthatta a közönség.
„Megtiszteltetés, hogy a filmipar egy jelentős és aktív szereplőjének történetét mesélhetjük el és remélem, hogy a közönség úgy sétál ki a moziból, hogy inspirálja ez az életút, jobban megérti, hogyan jutott el idáig, nemcsak nagyszerű eredményeit ünnepli majd, hanem az embert magát is” – fogalmazott Stephenson, akinek a Chicken után ez lesz a második egész estés filmje.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés