Kövess minket

Bulvár

Dokumentumfilmben tálal ki Kanye West ex-testőre a rapper legsúlyosabb kiborulásairól

Megosztva

Tavaly májusban mi is írtunk Kanye West egykori testőréről, Steve Stanulisről, aki akkoriban az előadó nevetséges szabályairól és összeférhetetlenségéről számolt be egy podcast adásban. 

Stanulis neve a napokban újra előkerült: mint nemrég a Page Six bulvárlap cikkéből kiderült, az ex-testőrt két, egyelőre meg nem nevezett hollywoodi streaming platform is felkereste, akik

dokumentumfilmet kívánnak forgatni West legikonikusabb és legsúlyosabb kiborulásairól és összeomlásairól.

Forrás: The Sun

Ehhez kell nekik Steve, akitől lévén, hogy egy, az előadóval szorosan együtt dolgozó emberről van szó, bennfentes sztorikat várnak a tervezett filmekhez.

„Két stúdió keresett meg. Amolyan 48 óra és Halálos fegyver-féle filmeket akarnak forgatni, csak a való életből merítve. Én mesélem el, az alapján, hogy két külön időszakban is dolgoztam Westtel.” – nyilatkozta az újságnak Stanulis, aki az afroamerikai és fehér főszereplővel operáló híres akciófilmekre utalt. „Minden nap egy új kaland volt. Számos olyan sztori van, amit még nem meséltem el.”

Az ex-testőr azt is elárulta, hogy a doksiban több, a zenész-divatikonnak dolgozó security-s is megszólításra kerül, hogy teljesebb és tisztább legyen a kép, még az a személy is szót kap, aki Steve szerint összesen 5 percet bírt elviselni a Yeezy-alapító celebritás mellett. 

A fókuszban azért mégis Stanulis és West viszonya lesz. Steve 2016-ban dolgozott a rappernek, pont abban az időszakban, melyhez sok nagyszabású esemény (Met Gala, New York-i Divathét) és híres összeomlás is köthető, úgy mint például a Saturday Night Live színfalai mögött történt meltdown. A korábban rendőrként, színészként és Chippendale fiúként is dolgozó testőr – aki olyanoknak volt már az alkalmazottja, mint Leonardo DiCaprio vagy Tobey Maguire – egy másik meredek sztorit is felvet, miszerint West spicces állapotban véletlenül betévedt egy olaszországi „magas méltóság” szobájába, az incidens pedig majdnem heves verekedéssé eszkalálódott. 

Forrás: Highxtar

Ami egyébként kettejük viszonyát illeti, kezdetben minden nagyon jól indult, az utóbbi 5-6 év viszont már a zenész és a bodyguard jogi csatározásaitól volt hangos. Miután Stanulis 2016-ban Ye-t egy angol lapnak adott interjúban erősen bírálta, az mc-producer 30 milliós perrel fenyegette meg őt, azt állítva, hogy köti a titoktartási szerződés, melyről Steve máig azt állítja, hogy soha nem írta alá.  

És ha már perek, West és ex-felesége, Kim Kardashian ezek után még egyszer megfenyegették Steve-t azzal, hogy 10 millióra perlik hamis és hírnevüket sértő állítások miatt.

Hogy azok a szekusok szerepelnek-e majd, akikkel Kim Kardashiannek kell beszélnie akkor, ha valamit akar egykori férjétől, egyelőre rejtély.

(Page Six)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés