Kövess minket

Hiphop

Don Tolivert is beválogathatták volna a 2020-as XXL Freshman listára, de ő nem akart benne részt venni

A houstoni előadó nemet mondott a freestyle-okra, és a cypherekre.

Megosztva

Forrás:

Nincs XXL Freshman lista dráma nélkül, és ez idén is elég hamar felszínre jött, hisz Royce Da 5’9” azonnal kifakadt, amiért nem válogattak be egyetlen detroiti rappert sem a 2020 legjobb feltörekvőit összesítő osztályba. De nem csak neki volt hiányérzete, Travis Scott egyik felkaroltját, a szintén houstoni Don Tolivert is hiányolták a fanjai a listáról, pedig valójában az, hogy nem került fel, inkább köszönhető neki, mint az XXL-nek – erről a magazin főszerkesztője, Vanessa Satten beszélt egy rádióinterjú során.

Imádjuk Travis Scottot, és imádjuk a teljes Cactus Jack csapatot, de Don Toliver úgy jött be hozzánk, hogy nem hajlandó részt venni semmiben, ami a Freshman listával jár” – kezdte magyarázni a helyzetet Vanessa. „Csak borítóhoz lett volna kedve pózolni, nem akart freestyle-okat nyomni, nem akarta a cyphereket – kijelentette, hogy nem csinálok semmit, csak beállok a borítóhoz.”

[vembed youtube=”4ZRkgSSh378″ ]Az XXL amúgy ezen a ponton még nem döntött a végleges listáról, de nyilván ezután nem is akarták annyira Tolivert, hisz inkább valaki olyannak adják a megtiszteltetést, aki kiveszi a részét a Freshman tevékenységekből. 

Vanessa arra a gyorsan elterjedt mémre is reagált, hogy a listára felkerült egyik „feltörekvő”, Fivio Foreign valójában már túlvan a harmincon. „Ő elég új a szcénában. Pár éve még nem ismertük a nevét. Arról meg nem tehetünk, hogy idősebb” – mondta Vanessa. 

A teljes listát itt lehet csekkolni.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés