Kövess minket

Hiphop

Drake elhalasztja a „Certified Lover Boy” című lemeze megjelenését

Januárban érkezett volna, de a rappernek pihennie kell.

Megosztva

Forrás:

Kitolja következő albumának megjelenési dátumát Drake – ezt maga a rapper jelentette be egy Instagram Story-ban.

Drizzy sorban hatodik nagylemeze, mely a „Certified Lover Boy” nevet viseli, az eredeti tervek szerint valamikor január folyamán érkezett volna, de a rapper nem bírja tartani a határidőt, ezért ismeretlen dátumig elhalasztja a megjelenést. 

Azt terveztem, hogy januárban jelentetem meg az albumot, de a műtét és a rehabilitáció miatt a gyógyulásra megy minden energiám. Örülök, hogy ismét lábra tudok állni, és jól érzem magam, az albumra is ráfókuszáltam, de a Certified Lover Boy nem tud megjelenni januárban. Alig várom, hogy megoszthassam veletek 2021 folyamán” – írta Drake, akit tavaly októberben elülső keresztszalag sérülése miatt kellett megműteni.

Forrás: instagram.com/champagnepapi/

A CLB, amit a haterek biztos szétszednek majd, tehát még idén megjelenik, de pontos dátumot nem tudunk. Addig is alább lehet csekkolni a lemez egyetlen ismert dalát, a Lil Durkkel közös „Laugh Now Cry Later„-t. 

[vembed youtube=”JFm7YDVlqnI” ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés