Kövess minket

Bulvár

Drake kifizette egy torontói férfi diákhitelét, és a megtakarításait is megduplázta

Megosztva

Forrás:

Drake jelenleg is új, “Certified Lover Boy” című albumán dolgozik, de stúdiózás közben egy kis jótékonykodásra is szakít időt.

Történt ugyanis, hogy egy torontói férfi, aki Instán BucksInDaCut név alatt fut, feltöltött egy videót, melyben megígéri, hogy 2021-ben megsokszorozza a megtakarításait, ahelyett, hogy elköltené azt, mint tette a korábbi években. Az első hónapot már sikeresen be is húzta, 500 kanadai dollárról (kb. 115 ezer forint) indulva január végére már 1300 kanadai dollárnál tart (kb. 300 ezer forint). Ezt a videót osztotta újra a 6ixBuzz TV nevű oldal, azzal a leírással, hogy “taggelj be valakit, akinek szintén szüksége lenne egy kis megtakarításra“. A kommentszekcióban maga Drake is feltűnt, méghozzá az alábbi kommenttel: “Yo, tudja valaki ennek az arcnak a PayPal-ját, szeretném megduplázni Bucks B barátom pénzét“.

[instagram]CKhBiQZguix[/instagram]
Drake teljesen komolyan gondolta az ajánlatot, nem sokkal később pedig már privátban beszélt BucksInDaCut-tal. A végeredmény az 1300 dollár megduplázásán túl a férfi teljes diákhitelének fedezése lett, plusz Drizzy még Instán is bekövette emberünket.

Yo, figyeljetek. Nagy pacsi Drizzy-nek, aka a legnagyobb tesónak, Drake-nek. Ő valóban tartja a szavát. Megduplázta a pénzemet, és teljesen eltörölte a diákhitelemet. Szóval, szeretném még egyszer megköszönni neki, ő a városunk legnagyobb neve, egyszer szeretnék olyan lenni, mint ő” – mondja BucksInDaCut egy a beszélgetés után felvett videón.

[instagram]CKmerN3jA0z[/instagram]
Ez nem az első alkalom, hogy Drake mélyen a zsebébe nyúl egy kis jótékonykodásért, nehéz elfelejteni, mikor a God’s Plan videójában egy rakás pénzt szétszórt random embereknek, de volt, hogy egy McDonald’s-ban adott 3 millió forintnak megfelelő borravalót.

(HipHopDX)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük