Kövess minket

Események

Egy amerikai professzor szerint 2021 őszéig búcsút mondhatunk a fesztiváloknak és élő koncerteknek

Nem éppen pozitív hírek.

Megosztva

Forrás:

Terjedelmes anyagot közölt most hétvégén a gazdaság és a mindennapi élet újraindításáról  a New York Times, melyben a öt szakértőt kérdeztek arról, milyen kilátások várnak a koronavírustól jelentősen sújtott USA társadalmára.

A cikkben megszólaltatták a Pennsylvaniai Egyetem bioetikusát, Zeke Emanuelt is, aki nem köntörfalazott, amikor a fesztiválozás és koncertrejárás kérdése jött szóba, és igen baljós jövőképet festett le elénk. A kutató állítása szerint
az élő koncertek és az emberek százezreit, sokszor millióit vonzó fesztiválok 2021 őszétől indulhatnának újra LEGELŐBB.
„A gazdaság újraindítását fokozatosan kell véghez vinnünk. Érdemes lenne fokozott távolságtartással kezdenünk az egyes munkáknál, ezzel biztosítva, hogy kevesebb esély legyen a járvány visszatérésére. Legelőbb az olyan irodai, építkezési és gyári munkákkal kéne kezdenünk, ahol megvalósítható a másfél-két méteres táv megtartása. Nem értem viszont mit gondolnak azok, akik az olyan nagyobb összejövetelek, mint a konferenciák, koncertek vagy sportesemények újraindítását 2020 októberére ígérik, hiszen ezek lesznek az utolsók, amik visszaállhatnak. Ha realisztikusak akarunk lenni, ez legelőbb 2021 őszén történhet meg.– hangzott a professzor teljes nyilatkozata a lapnak. 

Forrás: The New York Times

Akárhogy is nézzük, ez minden aspektusból óriási csapás a kialakult helyzet miatt amúgy is kilátástalanságban és bizonytalanságban tengődő zeneipar számára, melynek alapvető bevételi forrásai a koncertekből és szabadtéri fesztiválokból befolyó hatalmas összegek. Félreértés ne essék, Emanuel az egyesült államokbeli viszonyokat látva jósolta maguknak 2021 őszét, ez tehát nem jelenti azt, hogy például Magyarországon, vagy Európában egészen eddig nem merészkedhetünk ki megnézni kedvenc zenekarjainkat és előadóinkat, az viszont biztos, hogy hosszú hónapokig még a térségünkben sem lesz olyan minden, mint eddig.

Jól jelzi ezt például az, hogy az eredetileg júniusban tartandó Kolorádó fesztivál az imént tette át augusztusra az eseményét, az pedig sajnos pláne, hogy a magyar kormány inkább csak hazai fellépőkkel megrendezett fesztiválszezont lát megvalósíthatónak, így jóformán kezdhetünk is kampányolni A$AP Rocky magyar állampolgársági jogáért.

(The New York Times / Paper

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés