Kövess minket

Hiphop

Egy Drake dissnek indult Childish Gambino “This Is America” című dala

Megosztva

Donald Glover megosztotta a Childish Gambino művésznév alatt megjelentetett „This Is America” című slágerének eredetét. Állítása szerint nyilvánvalóan viccnek indult az egész, és erdetileg egy Drake-diss trekk volt. „Az ötlet már három évvel korábban is megvolt” – mondta a GQ-nak adott videóinterjúban. „Elmondtam a rendezőnek, Hiro Murai-nak az ötletet, ő pedig rögtön benne volt. A dal ötlete egy viccből indult. Hogy teljesen őszinte legyek, ‘This is America’ – csak ez a sor volt meg. Igazából egy Drake dissnek indult, amolyan poénosan, de aztán úgy éreztem, hogy nagyon kemény zene, szóval úgy voltam vele, játszadozok még vele” – mesélte. Sajnos azt nem mondta el, hogy mi volt a Drake diss-ben eredetileg, pedig biztos sokan kíváncsiak lennének rá.

A dalt amúgy a megjelenése után plágiumvád érte, de előző hónapban végül a bíróság ejtette az ügyet. A bíróság ítélete szerint Kidd Wes dala (ő indította a pert) egyáltalán nem hasonlít tematikailag Glover zenéjére, ezért nem állja meg a helyét a plágiumvád.

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés