Film
Egy francia filmgyártó hipnózissal törölné ki a filmélményt emberek fejéből, hogy újra átélhessék azokat
A francia filmes vállalat, a Pathé szokatlan kísérlettel igyekszik új megközelítésbe helyezni a klasszikus moziélményt, hipnózis segítségével próbálja elérni, hogy az emberek olyan filmeket is teljesen új élményként élhessenek át, amelyeket korábban már láttak.
A Pathé Victor Kraemer hipnotizőrrel együttműködve 30 filmrajongó emlékeit próbálják megváltoztatni hipnózissal, hogy a résztvevők újra átélhessék azt az élményt, amikor életükben először láttak egy klasszikus filmet. A Pathé Rewind névre keresztelt kezdeményezés célja annak tesztelése, hogy a hipnózis segítségével visszahozható-e egy korábban már látott alkotás felfedezésének izgalma.
A jelentkezés már lezárult, a résztvevőket pedig a filmek iránti érdeklődésük, személyes motivációjuk, rendelkezésre állásuk, valamint a kampányban való szerepléshez adott hozzájárulásuk alapján választották ki. A kiválasztott 30 jelentkező először egyéni, online hipnózisülésen vesz majd részt Victor Kraemer vezetésével.
A folyamat azonban itt nem ér véget. Közvetlenül a vetítés előtt a résztvevőket ismét hipnózis alá helyezik, ezt követően pedig a kiválasztott filmet nagyvásznon nézhetik meg. A szervezők négy alkotás közül választanak: a Mátrix, a Hetedik, a Kaliforniai álom és az Interstellar című filmekből. A végső döntés attól függ, hogy a kiválasztott résztvevő melyik alkotást ismeri a legjobban.
A Pathé ugyanakkor hangsúlyozta, hogy egyáltalán nem garantált a kísérlet sikere. A kezdeményezés eredménye mindenesetre érdekes kérdéseket vet fel az emlékezet, a hipnózis és a filmélmény kapcsolatáról. Vajon képes lehet egy ilyen eljárás arra, hogy egy jól ismert történet ismét teljesen újnak hasson?
A vállalat a kísérlet kapcsán arra is felhívta a figyelmet, hogy nem vállal felelősséget a hipnózisülések kimeneteléért, hatásaiért vagy az azokkal összefüggő egyéb következményekért.