Kövess minket

Hiphop

Egy levágott fejű Boris Johnson-bábuval lépett színpadra Slowthai, a rendszerkritikus brit rapper

Szolid állásfoglalás.

Megosztva

Forrás:

A 24 éves northamptoni Slowthai májusban rukkolt elő debütáló anyagával, a már címében is érzékletes Nothing Great About Britain-nel, avagy a lemezzel, amin közel egy órán át ecseteli, hogy valami nagyon el van cseszve az Egyesült Királyságban. A zenei sajtó és az általa vázolt égető, aktuális problémákat a saját bőrén is tapasztaló közönség mindezt meghallva elájult, és rögtön a szívébe zárta a szókimondó előadót.

Az ország lakhatási-és egészségügyi problémái? Brexit? Az angol felső tízezer? A királynő? A globális felmelegedés kérdését félvállról vevő vezetés? Slowthainak mindenről megvan a maga véleménye és nem is rejti/rejtette soha véka alá. A grime mc azzal, hogy sok kérdésről ilyen vehemenciával és ilyen nyíltan beszél, hamar mintegy szószólójává vált annak a sok millió elkeseredett polgárnak, akik legalább annyira utálták Theresa May buta és rizikós politikáját, mint azt a máig tragikomikusan ható tényt, hogy Boris Johnson, a low budget, európai Donald Trump lett dicsőbb és szebb napokat is megélt országuk új miniszterelnöke.

Hogy mit kell tudni Boris Johnsonról? Röviden azt, hogy egy pöcs, kicsit hosszabban azt, hogy egy erősen jobboldali, tahó politikus, aki azóta, hogy júliusban elfoglalta a miniszterelnöki széket, minden erejével azon van, hogy befejezze, amit még elődje, nevezetesen May elkezdett:

az Egyesült Királyság kivezetését az EU-ból.

Forrás: Getty Images / The Sun

Az ország lakossága persze nemigen szimpatizál a korábbi külügyminiszter/londoni polgármester intézkedéseivel és személyével sem: alighogy Johnson hatalomra került, az utcákat ellepték a “Not My Prime Minister”, azaz “Nem az én miniszterelnököm” feliratú transzparensek, a fiatalok ott és olyan platformokon savazzák, ahol csak tudják és rengetegen felszólaltak már intézkedései (lásd: a parlamenti ülésszak felfüggesztése a közelmúltban) ellen.

Így tett Slowthai is, aki egészen formabontó és nagyonis hatásos módját választotta a tiltakozásnak és elégedetlensége kifejezésének: egy Boris Johnson-bábu levágott fejével lépett fel az egyik, ha nem legnívósabb angol zenei kitüntetés, a Mercury-díj átadóján.

Az ünnepélyes ceremónia tegnap este zajlott le, ahol az egyébként jelölt Slowthai (aki olyanokkal szállt versenybe, mint a The 1975, az Idles, vagy a végül trófeát kapó Dave) ugyan nem nyert, viszont morbidul demonstratív és radikálisan rendszerkritikus stuntjával lazán elvitte a show-t.

Baszódj meg, Boris Johnson, baszódjon meg minden, semmi nagy nincs Britanniában!” – mondta a Doorman című száma alatt a rapper, utalva a fent már említett debütlemeze szójátékkal tarkított címére is. [vembed youtube=”fqyqPccwfJQ” ] Ezzel párhuzamosan bejelentette, hogy már „FUCK BORIS” feliratos pólókat is lehet rendelni a webshopjáról, pont olyanokat, amit a performansza alatt maga is viselt. A felső hátoldalán a karikaturista stílusban ábrázolt meztelen miniszterelnök látható, amint épp közösül az országával, elől pedig a lényegre törő felirat, természetesen csupasz Johnsonokból kirakva. [twitter]https://twitter.com/slowthai/status/1174785521329029121[/twitter]

A northamptoni mc korábban is szép szavakkal illette a miniszterelnököt: egyszer úgy nyilatkozott róla, hogy ő csupán Trump egy gyengébbik kiadása, júliusban pedig, pont, amikor a Mercury-jelölése apropóján elcsípték egy interjúra, csak annyit üzent Johnsonnak: „bassza meg.”

Lehet, már ekkor eltervezte a levágott fejes előadást. [instagram]B2m0qDWJPFl[/instagram]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés