Kövess minket

Hiphop

Egy Lil Nas X country kollab is lesz XXXTentacion második posztumusz albumán

És még csak nem is ő a legmeglepőbb vendégelőadó.

Megosztva

Forrás:

A tavalyi, erősen összecsapott „Skinscímű lemez után ősszel ismét posztumusz albuma jelenik meg az egy éve elhunyt XXXTentacionnak, és az előzetes hírek szerint ez sem lesz egy túl egységes projekt. 

A „Bad Vibes Forever” című projektről XXX volt menedzsere, Solomon Sobande mesélt a Billboard-nak, a beszélgetés során pedig kiderült, hogy a dalok nagyrésze még csak közel sem volt a kész állapothoz, mielőtt nekiláttak a munkálatoknak. „Egy csomó dalt, például a Lil Wayne közreműködésével készült ‘School Shooter’-t, vagy a ‘Hearteater’-t X későbbre tette el, azt szerette volna, ha akkor jelennek meg, mikor már befutott előadó, hogy a reakciók is megfelelőek legyenek rá. Az ötletei sokszor már kiforrottak voltak, de a dalokból nagyon sok befejezetlen maradt fent – van aminek csak a refrénje van meg, egyetlen verzével, de olyan is, amihez csak a beat készült el. Ezeket más előadók segítségével tettük teljessé” – mesélte Sobande.

A zenészek pedig, akik „teljessé” teszik ezeket a dalokat igen sokrétűek, Tory Lanez, Mavado, Ky-Mani Marley, Stefflon Don, és Vybz Kartel is szerepelnek majd a cumón, de lesz rajta egy country dal is, amelyre Lil Nas X ugrott rá, mégis a legmeglepőbb talán egy Blink-182 közreműködés lesz, ők amúgy a meggyilkolt zenész egyik kedvenc bandája voltak. A vezető producer X anyja, Cleopatra Bernard volt, míg a produceri munka oroszlánrészét John Cunningham vitte, de DJ Carnage és JonFX is segítettek.

A lemez állítólag különböző stílusok egyvelege lesz, a július végén megjelent első kislemez, a Royalty például egy dancehall inspirálta trekk volt.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés