Kövess minket

Aztaa

Egy nappal a legalizálás után el is fogyott a legális fű Kanadában

Irigyelhető problémái vannak egyeseknek.

Megosztva

Forrás:

Úgy rápörögtek a kanadaiak a fűre a könnyűdrog legalizálásának napján, hogy rengeteg bolt teljesen kifogyott – írja a Vice.

A bevásárlást sokan sorban állással keverték, míg mások netes boltokban próbáltak szerencsét, de a készletek nem bizonyultak elégnek, több helyen is kitették a sold out táblát. Új-Fundland és Labrador tartományban volt olyan bolt, amely pont 4:20-kor jelentette be, hogy kifogytak. A boltot üzemeltető férfi a kanadai CBC csatornának elmondta, hogy lesokkolta, hogy mennyire gyorsan elment a készlet, de közben kicsit mérges is, hogy emiatt sokaknak nem jutott. Állítása szerint eleve kevés terméket kapott kézhez, mint sok másik bolt is, volt akik eleve ki se nyitottak, olyan kevés árut kaptak. Emiatt egy csalódott vásárló úgy értékelte a helyzetet, hogy a fekete piac és a kormány közül egyelőre a fekete piac a megbízhatóbb.

Online se volt jobb a helyzet, ott is rengeteg helyen kifogytak a fűből, de a weboldalak is akadoztak a nagy nyomás alatt. Korábbi kutatások már felmérték, hogy nehéz lesz kiszolgálni a kanadaiak fűéhségét, mivel kb. 210 tonna cumót állítottak elő, míg a felvevőkészséget 610 tonnára lőtték be.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés