Kövess minket

Aztaa

Egy részeg kínai férfi négy emeletet zuhant egy liftaknában, de túlélte

Elkerülhető lett volna a baj, ha a férfi nem rúgja szét a lift ajtaját!

Megosztva


A szerencsétlenül járt 24 éves, hangcsoui férfi barátaival ünnepelte a Holdújévet egy szórakoztató központban (KTV Lounge), amikor valamin összekaptak egymással. A vita odáig fajult, hogy a részeg srác, akit csak Yang-ként említenek a kínai híradások, egy kung-fu rúgással betörte az épültben található egyik lift ajtaját. A rúgás pontos és jól kivitelezett volt, az ajtó rögtön beszakadt. Emberünk ekkor kissé megszeppent és odament a lifthez, hogy megnézze mégis mekkora kár sikerült okoznia benne. Mivel azonban nem csak az ajtó, hanem Ő is bevolt rúgva, a vizsgálódás közben elvesztette az egyensúlyát és a liftaknába esett. Egészen pontosan négy emeletnyit zuhant.

Az épület biztonsági kamerái mindent rögzítettek, és az ott dolgozók rögtön hívták a rendőrséget (!), akik Yang-ot egy közeli kórházba szállították. Szerencséjére komolyabb baja nem esett, „csupán” a bal lába tört el.

A részeges karatemester egy étteremben dolgozik, ahol mostantól túlórákat kell vállaljon, hogy kifizesse a kárt, amit okozott.

[vembed youtube=”WLjYbISpRbk” ]

(mashable.com nyomán)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés