Kövess minket

Aztaa

Egymillió forint körül keres havonta Snoop Dogg házi joint tekerője

Hol lehet jelentkezni???

Megosztva

Forrás:

Snoop Dogg-nak saját bejáratú blunt tekerője van, akinek az az egyetlen feladata, hogy tökéletesen megtekert füves cigiket passzoljon le a rappernek és társaságának, mikor arra szükség van (tehát mindig).

A rap legenda erről Howard Stern rádióműsorában beszélt, ahol egy másik nagy fűrajongó, Seth Rogen színész is vendégeskedett.

Snoop Dogg állítja, hogy a cigitekerő úriember 40 és 50 ezer dollár között keres évente, tehát alsó hangon 1 millió forintot kaszál a melóért havonta, a rapper szerint az egyéb nem pénzbeli juttatások közé tartozik, hogy gyakran megdícsérik a szép dzsojákat, amiket készít. 

A házi mókacigiket gyártó munkással Seth Rogen is találkozott már, az interjúban elmondta, hogy „emberünk figyeli az arcokat, és már a nézésekből ki tudja olvasni, hogy valakinek cigire van szüksége, ő pedig azonnal munkához lát„.

A műsorvezető mindenesetre nem nagyon akart hinni a rappernek és rákérdezett, hogy tényleg ez lenne a férfi egyetlen munkája Snoop körül? 

„Ez a M-E-L-Ó-J-A – a hivatalos foglalkozása. Akár az önéletrajzába is beleírhatná, hogy hivatásos joint tekerő vagyok” – válaszolta Doggy.

Snoop amúgy nem az egyetlen, akinek külső segítségre van szüksége a cigitekeréshez, tavaly Rich The Kid keresett a feladatra megfelelő embert.

(Page Six)

3 hozzászólás

3 Comments

  1. Pingback: Akkora az infláció, hogy Snoop Dogg felemelte a spanglitekerője fizetését – Off Media

  2. Pingback: Akkora az infláció, hogy Snoop Dogg felemelte a spanglitekerője fizetését - Club Dance Radio Online

  3. Pingback: Egymillió forint körül keres havonta Snoop Dogg házi joint tekerője - KenderTér

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés