Kövess minket

Elektronikus

Egyre extrémebbé válnak a rapperek Gesaffelstein visszatérő klipjében

A „Reset” a francia producer első új szólódala a 2013-as debütáló lemeze óta.

Megosztva

Forrás:

Gesaffelstein visszatért! A francia elektronikus zenei producer új dalt és klipet posztolt „Reset” címmel, alább lehet csekkolni.

A megjelenés nem sokkal azután érkezik, hogy Gesa előjött a bújkálásból, és Columbia Records-hoz szerződött, ami azonnal beindította a pletykákat, miszerint új albumot készül megjelentetni. A francia zenész azzal hívta fel anno magára a figyelmet, hogy ő volt az egyik producer Kanye West „Yeezus” című 2013-as lemezén (köztük a „Black Skinhead” című kislemezen), ugyanabban az évben aztán megjelent debütáló, Aleph lemeze is, melyen a „Pursuit” és „Hate or Glory” számai nagy hullámokat gerjesztettek elektronikus körökben egyedi techno hangzásukkal és vizuálisan lenyűgöző klipjeikkel. Legutóbb a The Weeknd My Dear Melancholy projektjén dolgozott.

Az új klip ezúttal sem okoz csalódást vizuális fronton. A téma ezúttal a rapperek (azon belül is a nem fekete rapperek) egyre extrémebb kinézete. A Manu Cossu által rendezett videóban egy kopasz, átlagos szürke pulcsis utcai srácból szépen lassan egy arctetkós, színes hajú, extravagánsan öltözködő rapper lesz, és nehéz lenne nem látni a kikacsintásokat Lil Peep és 6ix9ine stílusára.

[vembed youtube=”_3YPik6HTpw” ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés