Aztaa
Egyre több angol fesztiválon vezetik be az ártalomcsökkentő drogteszteket
Egy angol egészségügyi szervezet szerint mindenhol be kéne vezetni.


Tavaly probléma nélkül zajlott le az ártalomcsökkentésre kitalált drogteszt sátor próbája a Secret Garden Party nevű angol fesztiválon, idén pedig több másik rendezvény is a bevezetésen gondolkodik. A rendőrség drogszakértőjeként dolgozó The Loop nevű szervezet által felállított sátorokban a fesztiválokon bulizók bármilyen szert beadhatnak tesztelésre, vissza ugyan nem kapják, de legalább megtudják, hogy igazából mit tartalmaz az adott pirula vagy a por.
A cél természetesen nem az, hogy a dílerek itt teszteljék, mennyire kell még felütni a kólát, hanem az, hogy minél kevesebb haláleset történjen ezeken a tömegrendezvényeken, és hogy a bulizók nehogy magukba toljanak valami olyat, ami még annál is károsabb, mint amit eredetileg fogyasztani akartak.
A Royal Society for Public Health nevű angol egészségügyi szervezet szerint a drogteszt sátraknak alapnak kéne lenni minden fesztiválon, mivel csak így szűrhetőek ki a drogbalesetek, melyből sajnos Angliában egyre több van.
„Habár az olyan klubban használt stimulánsok, mint az ecstasy soha nem lesznek biztonságosak, és az RSPH támogatja, hogy ezeknek a szereknek lehetőleg a rendezvényeken kívül kell maradniuk, de el kell ismernünk, a realitás az, hogy bizonyos szinten mindig jelen lesznek a fesztiválokon, ezért mi a pragmatikus ártalomcsökkentésben hiszünk” – magyarázta a támogatás okát Shirley Cramer a szervezet vezérigazgatója.
Tavaly nyáron több drog általi haláleset is volt az Egyesült Királyságban tartott fesztiválokon, a skóciai T in the Park-ban például rögtön 3. Tesztsátrak felállításán jelenleg a Latitude, V fesztivál, Wireless és a Reading fesztivál szervezői is gondolkodnak.
(NME)
