Kövess minket

Aztaa

Éjszakai műszak: kokaint árult a pult alól egy bronxi McDonald’s dolgozó

Nem a legbiztosabb másodállás.

Megosztva

Forrás:

A New York-i rendőrség beszámolója szerint egy bronxi McDonald’s-ban nem csak az étvágy csillapításával, de a kokainfüggőség táplálásával is foglalkoztak, csak ismerni kellett hozzá a megfelelő embert.

A beépített rendőrök egy úgynevezett “Menün kívüli” fantázianevű műveletben kapcsolták le a 26 éves Frank Guerrero-t, aki az éjszakai műszakot vitte az amúgy non-stop gyorsétteremben, és nem mellesleg kokaint árult a nem sajtbureszért érkező kuncsaftjainak.

A rendőrök információi szerint a férfi a kajarendeléseket a drivethrun keresztül intézte, míg a kokainvásárlók előtt az este zárva tartandó főajtót nyitotta meg, és az étterem belsejében bizniszelt velük. A kopók nyolcszor is vásároltak tőle a szerből, közel 11 ezer dollárt otthagyva a dílernél, aki volt hogy a szappantartóba rejtette a kis csomagokat, de néha a parkolóban is üzletelt, sőt az egyik rendőrt úgy “szolgálta ki”, hogy még zajlott rendesen a kiszolgálás, ezért két sajtburger, egy nagy üdítő, és egy közepes burgonya mellé csúsztatta be kokót.

A férfi nem egyedül dolgozott éjszakánként, azt viszont nem fejtette ki a rendőrség, hogy mások is tudtak-e arról, mit művel a férfi. Aki viszont biztosan tudott róla, az a barátnője, akit a férfi házának átkutatása után tartóztattak le. A párnak van egy két éves gyermeke is, a férfi az ő játszószobájában rejtette el a cumót.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.