Kövess minket

Hiphop

Elárverezik a mikrofont, amit Cardi B a közönségbe hajított mérgében

Megosztva

Aukcióra bocsátják a mikrofont, amit nemrég Cardi B idegességében izomból bevágott a közönségbe. Az árverésből befolyt pénzt jótékony célre tervezik költeni.

A mikrofon, amit Cardi egy Las Vegas-i klubshowja során dobott a tömegbe, valójában egy The Wave nevű hangtechnikai céghez tartozik, és a tulajdonos elmondta, hogy úgy döntött, hogy elárverezi azt néhány jótékonysági szervezet javára.

A mikrofont dobáló Cardi B-ről készült videók hamar bejárták az internetet, és azóta fel is jelentette a rappert a fejbe dobott nő, testi sértésért. Cardi B egy forró népett lépett színpadra, és megkérte a közönséget, hogy öntsék le vízzel, hogy lehűtse magát, de később bedühödött, amikor valaki egy folyadékkal és jéggel teli poharat dobott hozzá, amit az előbb említett mikrofon dobálással torolt meg.

Az eBay-re feltöltött hirdetés 500 dolláros licitről indult, de eme cikk írásakor már közel 91 ezer dollárnál tart, ami átszámítva majdnem 32 millió forint.

Az eladásból származó bevételt 2 jótékonysági szervezet, egy veteránokat segítő szervezet és egy speciális igényű fiatalokat segítő szervezet között osztják el.

(TMZ)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük