Kövess minket

Sport

Elkezdődött!

 
Felemás érzésekkel várták Győrben az Nb3-as futball rajtot. A város csapata az ETO az MlSZ döntése okán az Nb3-ban küzd az idei szezonban. A cél kimondva és kimondatlanul is csak a feljutás lehet, ennek megfelelően zajlottak az erősítések a csapatnál.

Megosztva

ETO 1

 Fotó: Győri ETO FC Facebook oldala

A saját nevelésű fiatalok mellé érkeztek rutinos, élvonalbeli tapasztalattal felvértezett játékosok is, mint például Pákolicz Dávid, Demjén Gábor vagy Weitner Ádám.

A Németh Zoltán vezette csapat első igazi megmérettetésre szombaton került sor. A csapat a megyei első osztályból feljutott Csornát fogadta hazai pályán, az NB3 nyugati csoportjának első fordulójában.

A mérkőzésre több mint háromezren látogattak ki, ami szinte bármely élvonalbeli klub büszkeségére válna. A hangulat első osztályú volt. A játék kissé döcögősen indult, majd a huszadik percben egy tetszetős összjáték végén Mayer Milánhoz került a labda , aki szép mozdulattal emelte át a csornai kapust. 1-0.

A csapat megnyugodott, támadó szellemben játszott, így három perccel később, másik csatárunk Szabó Bence is betalált az ellenfél kapujába Illés centerezését követően. 2-0.

A második játékrészben kiegyenlítettebb játék folyt a pályán, inkább a mezőnyjáték dominált. Az ötvenedik percben a játékvezető tizenegyest ítélt az ETO javára egy kezezés miatta, amit Mayer Milán értékesített. 3-0.

Több gól a mérkőzésen nem esett, a győzelem egy percig sem forgott veszélyben, a szépszámú közönség pedig remekül érezte magát. Hasonló folytatásban bíznak a játékosok, vezetők és persze a szurkolók is akik, ismét remek hangulatot varázsoltak a számukra még ismeretlen harmadosztályban is.

ETO 2

Fotó: Győri ETO FC Facebook oldala

Folytatás szombaton a Tatabánya ellen, idegenben.

Győri ETO FC – Csornai SE 3-0 (2-0)

ETO Park, 3500 néző. Vezette: Horváth T. (Molnár, Révész)

ETO: Horváth (k) Köles, Kozma, Nagy Á., Németh M., Pongrácz, Kerékgyártó, Weitner, Szabó B., Mayer, Illés.

Csorna: Bognár (k), Farkas , Kovács Sz., Nagy Sz., Csonka, Szabó T., Babics, Szabó Z., Iványi, Visy, Serfőző.

Gólszerzők: Mayer (22′, 50′), Szabó B. (25′)

Sárgalapok: Köles (42′), illetve Visy B. 27′, Csonka B. 67′, Kovács Sz. 79′

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés