Kövess minket

Aztaa

Elmaradt a Golden State Warriors tegnapi edzése, olyan jól sikerült Steph Curry harmincadik szülinapi bulija

Sajgó fejjel és bizonytalan gyomorral nem is lehet ugrándozni.

Megosztva

Forrás:

Bár még csak ma tölti be hivatalosan a harmincadik születésnapját Steph Curry, a Golden State Warriors sztárja, ez mégsem akadályozhatta meg abban, hogy egy nagyszabású zsúrt szervezzen magának hétfőn este, ami aztán több vezéráldozatot követelt. Már a bevonulása sem volt mindennapi, hiszen a játékos egy kisebb jachton – nem éppen feltűnés nélkül – érkezett meg a buli helyszínére. Ott már tárt karokkal – és töméntelen piával – várták csapattársai, na meg nagyszerű barátai. És persze az edzője, Steve Kerr.

[vembed youtube=”Zbk1WAaUT_A” ]A bulikát aztán úgy megnyomta játékos és tréner egyaránt, hogy a másnapi edzéseket kénytelenek voltak törölni, mivel, finoman szólva senki sem volt megfelelő fizikális állapotban a hármas nyolcasokhoz, netán a letámadások gyakorlásához. A szülinapon fellépett e40, volt életre-halálra szóló táncpárbaj, ami tulajdonképpen betudható egy kardio edzésnek – és rengeteg kaja. Klay Thomson akkorát borult bugi közben, majdnem eltörte a bokáját, míg az ünnepelt énekelt kicsit, majd a színpad szélén rágcsált el pár marhabordát.

De ez csak néhány kiragadott momentum a szolid összejövetelről. Alább egy hosszabb összefoglalót nézhettek meg a szülcsinapról.

[vembed youtube=”WbHx6HJJd64″ ]Sok boldogságot kívánunk innen is. Legközelebb azért hívjatok meg!

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés