Kövess minket

Sport

Előnyben a Barcelona és a Bayern München!

Bejött a papírforma. A címvédő FC Barcelona hátrányból fordítva 2-1-re verte a vendég Atlético Madridot, az ugyancsak házigazda Bayern München pedig 1-0-ra győzött a Benfica ellen kedden, a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

Megosztva


Barcelonában
kiegyenlített játékkal és kevés lehetőséggel telt az első 25 perc, majd Fernando Torres révén a vendégek szereztek vezetést. A támadónak – aki az európai porondon ezt megelőzően csak az Intertotó Kupában volt eredményes az Atlético színeiben – ez volt a 17. mérkőzése és a 11. gólja pályafutása során az FC Barcelona ellen. Mivel a találatát követően Torres hét perc alatt két sárga lapot kapott, a házigazda katalánok emberelőnybe kerültek, de a szünetig nem tudtak a továbbra is masszívan védekező madridiak kapujába találni.

A második félidőben az első néhány percet leszámítva végig a Barcelona játéka dominált, és Luis Suárez első góljával a 63. percben az egyenlítés is összejött a címvédőnek – a gólpasszt Jordi Alba adta, akinek ez volt a 150. meccse a Barca színeiben. Az uruguayi csatár szezonbeli 45. találatával aztán már a hazaiak vezettek, és bár a hajrában is több helyzet kidolgoztak, nem tudták növelni a különbséget.

Münchenben a Bayern – amely még soha nem kapott ki aktuális ellenfelétől – már a második percben előnybe került, miután Juan Bernat bal oldali beadása után Arturo Vidal az ötösről a bal alsó sarokba fejelte a labdát. A hazai szurkolók abban reménykedtek, hogy ez egy gólfesztivál kezdete lesz, de csalódniuk kellett, mert a portugálok kijöttek a kezdeti szorításból, és ők is kialakítottak kisebb helyzeteket. Igaz, a nagyobbak továbbra is a változatlanul fölényben játszó bajorok nevéhez fűződtek, elsősorban Franck Ribéry, Vidal és Douglas Costa okozott zavart a Benfica védelmében. Több találat azonban már nem esett a szünetig.

A fordulást követően Jonas lövését hárította az addig szinte munka nélküli Manuel Neuer, s a folytatásban is a brazil támadó volt a portugálok vezéregyénisége. A Benfica mindent megpróbált az egyenlítésért, a német együttes pedig előnye növeléséért, de a legnagyobb lehetőségek is kimaradtak, így a csata nyílt maradt a jövő heti visszavágóra.

Ez volt Josep Guardiola vezetőedző 150. tétmeccse a Bayern kispadján, Diego Simeone pedig 250. alkalommal irányította az Atléticót.

Eredmények:

Negyeddöntő, 1. mérkőzések:

Bayern München (német)-Benfica (portugál) 1-0 (1-0)

gólszerző: Vidal (2.)

FC Barcelona (spanyol)-Atlético Madrid (spanyol) 2-1 (0-1)

gólszerzők: Suárez (63., 74.), illetve Torres (25.)

kiállítva: Torres (36.)

Ezekben a párharcokban jövő szerdán rendezik a visszavágókat.

A mai mérkőzések:

VfL Wolfsburg (német)-Real Madrid (spanyol) 20.45

Paris Saint-Germain (francia)-Manchester City (angol) 20.45

(MTI)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés