Kövess minket

Aztaa

Először fordult elő, hogy egy amerikai városban nagyobb bevételt termelt a fű, mint az alkohol

A változás szele fúj Aspenben.

Megosztva

Forrás:

Három évvel a legalizálás után, Colorado állam egyik városában a fű már nagyobb bevételt termel, mint az alkohol – írja a brit Independent az Aspen Times-ra hivatkozva. 

A történelmi pillanat Aspen városában következett be, ahol a hivatalos fűárusítók 11.3 millió dollárt kaszáltak tavaly, szemben a 10.5 millió dolláros alkoholbevétellel. Korábban ilyen még sosem fordult elő. 

Aspen első kannabisz boltja 2014 márciusában nyitott meg, három hónappal az államban elfogadott legalizálás után. Egy évvel később már 7 darab bolt látta el a városka lakosságát, ami mindössze 7000 főből áll. 2016-hoz képest 16%-al nőtt a kannabiszforgalom Aspenben, a fűipar pedig a település legdinamikusabban fejlődő ágazata.

Aspenben jelenleg 6 kannabisz bolt üzemel, az egyik tulaja, Max Meredith szerint amióta legalizálták a szert, az éjszakai verekedések száma is megcsappant. Egy tavalyi kutatás szerint, azokban az államokban, ahol legalizálták a fűkereskedelmet, 15%-al csökkent az alkohol értékesítés.
Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés