Kövess minket

Bulvár

Eminem 11 éve drogmentesen éli az életét

És erről idén is megemlékezett.

Megosztva

Forrás:

Eminem idén ünnepli józanodásának 11. évfordulóját. A rapper most már tradícióvá emelte, hogy minden évben megemlékezik arról, hogy sikeresen maga mögött hagyta a majdnem életébe kerülő durva gyógyszereket.

A detroiti MC józanodása 2007 decemberében indult, mikor igen közel került a halálhoz egy gyógyszertúladagolásnak köszönhetően. Miután túladagolta egyik este a fájdalomcsillapítókat, összeesett a fürdőszobájában. Kórházba szállították, ahol sikeresen megmentették az életét, de az orvosok elmondták neki, hogy 4 zacsinyi heroinnal egyenértékű szert vitt be magának, és mindössze 2 órája volt hátra. Ez a pofon kellett neki az élettől, hogy eldöntse, változtatnia kell az életmódján. 

Em azóta tiszta életét él, erről pedig egy a 12 lépés programot szimbolizáló érméjéről készült képpel emlékezett meg. A kép leírásába azt írta, „még mindig nem félek”, utalva a 2010-es dalára.

[twitter]https://twitter.com/Eminem/status/1119628944599392257[/twitter]
A gyógyszerekről való lemondásához amúgy nem volt elég egy sima rehab, a teljes életmódját át kellett alakítania. Megváltoztatta az étrendjét, és elkezdett komolyan foglalkozni a futással, amit állítólag máig szívesen űz.

Eminem addikciójának történetéről ebben a cikkben írtunk részletesebben.

(HipHopDX)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés