Kövess minket

Hiphop

Eminem meglepetésalbuma a slágerlisták élén nyitott, Angliában pedig rekordot állított fel

Ez már a kilencedik lemeze, mely a toppon debütál.

Megosztva

Forrás:

Eminem augusztus végén megjelent „Kamikaze” című lemeze a Billboard 200-as albumlistájának tetején nyitott, ez már a kilencedik olyan Em album, aminek ez sikerült. Így Eminem az ötödik helyet osztja meg Garth Brooks-szal és a The Rolling Stones-szal, mint a legtöbb no.1 albumot kiadó előadó, csak The Beatles (19), JAY-Z (14), Bruce Springsteen (11),  Barbra Streisand (11) és Elvis Presley (10) előzik. Shady tizedik lemezéből 434,000 darab fogyott az első héten, ebből 252,000 darab tradicionális lemezeladás (értsd: nem stream). Az album emellett a negyedik legnagyobb albumdebütálás az évben.

Nem csak Amerikában, de Angliában is szépen szuperált a lemez, a Kamikaze így már a kilencedik olyan Eminem-korong, amely listavezetővé vált a szigetországban, ezzel az ABBA és a Led Zeppelin nyolc albumos rekordját döntötte meg. A rapper történelmi teljesítményét a Hivatalos Brit Slágerlista Társaság is megerősítette, Eminemnek most már több egymást követő első helyezett albuma van, mint bármely más zenésznek és zenekarnak a brit slágerlisták történetében.

Közleményükben hozzátették: a nyolc listavezető album rekordját az ABBA 36 éven át tartotta. Ez azt jelenti, hogy mostantól Sir Eminemnek hívhatom magam? – idézte a rapper reakcióját a társaság.

(Billboard, MTI)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés