Kövess minket

Aztaa

*Ennek a:( szöveg generátornak a segítségével ** – végre *^ ! mi is úgy * ! +:) írhatunk , mint +:) Playboi Carti !_

Megosztva

Forrás:

Ahogy a languegesindanger weboldalán szerepel, a világon mintegy 6500-7000 nyelv létezik, legtöbbjükről viszont szinte egyáltalán nincsenek információink, hiába a technológiai fejlettség és a kiterjedt kutatások. Országos bontásban a legjelentősebb nyelvi sokszínűséget mutató terület Pápua Új-Guinea, ahol becslések szerint közel 850 nyelvet beszélnek, melyekre vonatkozóan még kevesebb tudás van a birtokunkban az itt élő törzsek elszigeteltsége miatt.

Hiába azonban minden, a rejtett nyelvek felkutatására irányuló eddigi törekvés, van egy jól észlelhető, teljesen publikus és használt nyelv, melyet a kutatók és a nyelvészek elemzéseik és gyűjtéseik során rendre kifejeltettek a felsorolásukból, holott végig a szemünk előtt volt minden. Ez nem más, mint

Playboi Carti nyelve.

Vagyis a Magnolia rapper közösségi médiában használt, kacifántos szó-és mondatrendszere, melyben egy-egy szövegrész közt éppúgy megférnek egymás mellett a szivecske-és pillangó emojik, mint a csillagok, a plusz-és felkiáltójelek, vagy éppen a kettőspontzárójelek.

Carti adlib-dobálós, más univerzumokba repítő, nevetséges egyszerűsége ellenére kritikailag meglehetősen pozitív megítélésű mumble rapjének egyediségéhez egy különc előadói imidzs és modor is társul, amire a rapper social media-kommunikációja a legérzékletesebb példa – természetesen a dalokban hallható, szinte halandzsaszerű motyogás mellett.

Habár számos régebbi posztját törölte, Instagram profiljának leírásában amolyan bemutatkozásként továbbra is ez áll: 

16 * 29 ** ++

+:) !!! *+

De hogy érzékeltessük, milyen választékosan használja saját kreált nyelvét, és hogy mennyire irreálisan szétszabdalttá tud válni így egy-egy mondat, itt van egy régebbi bejegyzés leírása, melyet olvasva szinte előttünk lebeg a babahangon motyogó, sunyi ovisként csúfolódó, de amúgy aranyos Carti, aki kis szégyenlősködés után bejelenti, hogy szülinapja van:

*i wanted to let u know as soon as i could but i was shy ! it’s meh birthday !!! .* ! _ i should drop some :/ ! +:).

Vagyis

*szerettem volna tudatni veletek, amilyen hamar csak lehet de szégyenlős voltam ! ma van a szülinapom !!!  .* ! _ ki kéne adnom valamit :/ ! +:).

Carti mindezzel egy olyan írásban terjedő formát alkotott meg, amit nyilvánvalóan hamar átvettek a rajongók is, azóta pedig magyar-és külföldi mémoldalakon egyaránt szerepelnek a Die Lit trapper stílusában írt gondolatok.


Sokan és sokféleképpen próbáltuk már interpretálni a földöntúli írást, – itthon többek közt Gyuris is -, a technikánk viszont közel sem volt olyan fejlett és pontos, mint magáé a géniuszé, aki tökéletes érzékkel és óriási műgonddal helyezi el szavai közé a billentyűzetek legkülönbözőbb karaktereit.

A rajongók problémájának orvoslására született meg a korszakalkotó Playboi Carti Text Generator **!++, kicsit kevesebb mint 3 hónappal azután, hogy felvetült Redditen egy hasonló program megalkotásának ötlete.

Büszke Carti fanként ezzel nekem is egy álmom teljesült, így végre elérhetem a kívánt hatást, tovább irritálva a barátaimat a mondataim átláthatatlanságával és idegesítő látványával.

A cucc pontosan úgy működik, mint minden átlagos text generator: kapunk egy mezőt, ahova bepötyöghetjük a szöveget, – melyet kis-és nagybetűssé állíthatunk – amit utána a dothatshit!* (ez a rapper egy számának a címe, ügyes húzás) gombra kattintva a program rögtön cartiasít nekünk.

A generátor egyébként remek munkát végez, igaz, néha egy kicsit túlzásba esik, túl hosszú mondatokat például rendesen szétbombáz emojikkal és szomorú szmájlikkal.

+* ok !  jó 🙂 szórakozást ++** hozzá , ! kipróbálni itt. !*

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés