Kövess minket

Aztaa

Ennek az angol nőnek feltett szándéka, hogy édesanyja hamvaival együtt fogyasztja el a karácsonyi vacsorát

Karácsonyi lidércnyomás.

Megosztva

Forrás:

Valószínűleg minden idők egyik legmorbidabb karácsonyi vacsorájára kerülhet sor Debra Parsons otthonában, hiszen a fiatal nő mindenképpen a tavaly májusban elhunyt édesanyja, Doreen társaságában szeretné elfogyasztani az ünnepi menüt. Egészen pontosan annak hamvai mellett, még pontosabban annak hamvaival együtt.

Debra ugyanis képtelen feldolgozni anyukája elvesztését, és egy meglehetősen furcsa rituálé keretein belül igyekszik emlékezni rá. Hónapok óta eszegeti már édesanyja hamvait, ahogy mondja, így sokkal közelebb érzi magához őt, bár azzal is tisztában van, hogy sokan őrültnek tartják majd emiatt. De az a megnyugtató érzés, amit nassolás közben érez, egyszerűen semmivel sem pótolható, ezért képtelen leszokni róla. A karácsonyi vacsira egy pulykát, desszertnek pedig némi angol pudingot készít Debra, ha hihetünk neki, ezeket a hamvakkal fogja ízesíteni.

„Lesz neki helye az asztalnál a fényképével együtt. Együtt leszünk. Nem szeretném csak úgy az ujjaimról nyalogatni a hamvakat, így sokkal bensőségesebb lesz az ünnep” – mondta a Mirror-nak a gyászoló nő.

Jó étvágyat!

(Mirror)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés