Keresés

Április 20; 420; 4.20; 4/20 - mi van a szmokis dátum mögött

Galó Kristóf- 2018.04.20. 12:21
14604
Honnan ered a marihuána fogyasztással összeforrt bűvös szám?

Nem szükséges stonernek lenned, hogy ismerd a 420-as számot övező misztikumot, de ha mégsem vágnád miről van szó, akkor tessék: a 420-as szám a marihuána fogyasztás általánosan elfogadott száma. A számmisztikában többek között 10-es a tökéletességet, a 3-as áldást jelenti, míg a 420-as a füvet. Eredetéről rengeteg teória kering, így ideje tiszta vizet önteni a pohárba és megfejteni a legendás szám titkát – vagy legalább a lehető legközelebb kerülni hozzá.

Sokan gondolják úgy, hogy ez a rendőrség kódja a füves esetekhez vagy épp, hogy a kannabisz kémiai összetételéhez van köze, vagy mondjuk, hogy április 20-án a legjobb elkezdi a mágikus növény termesztését. Ezeket rendre megcáfolták, az igazsághoz legközelebb álló történet pedig elrepít minket a kaliforniai Marin megyébe, azon belül is a San Rafael középsulihoz. Ebbe az iskolába járt néhány srác, akik szívesen éltek a kannabisz által hozott örömforrással és rendre 4 óra 20 perckor találkoztak egy Louis Pastuer szobornál, hogy begyújtsák a rakétákat. Ugyan a sulinak már 3-kor vége volt, de korábban nem tudtak összefutni, mert edzésük volt, így maradt a 4:20. Emiatt kezdték el a szlengjükben 420-nak hívni a szerrel való élést, így nem buktak le mások előtt. A kifejezés végül annyira szárnyra kapott, hogy egy szintén kaliforniai rockegyüttes, a Grateful Dead is átvette – így adva egy újabb lökést a terjedésnek. Innentől kezdve pedig egyenes útja volt a popkultúrába és a világ meghódítására.

Ugyan Amerikában és több nyugati országban már elkezdődött a dekriminalizáció, nem egy országban/államban pedig bizonyos megkötésekkel már legális is, számos társadalom még mindig kapudrogként tekint a szerre, amely csak megnyitja az ajtót a használónak a keményebb drogok felé. A potheadek könnyen érvelnek azzal, hogy „de hiszen ez Isten ajándéka, mert a növény egyenesen a földből nő, ergo természetes”, a törvények alól ezzel nem igazán lehet kibújni. A popkultúrába való belépése elkerülhetetlen volt a Grateful Dead által, így vált egyre népszerűbbé, mára pedig a világon szinte bárhol el lehet érni.

A különböző 420-as utalások behálózzák a film- és zeneipart, főleg ha hip-hopról van szó. A legenda szerint még az Oscar-díjas Ponyvaregény című filmben is minden óra 4 óra 20 percre van állítva, ez azonban egy csöppnyi odafigyeléssel megcáfolható. Ugyanakkor a film rendezője, Quentin Tarantino Hollandiában írta meg a forgatókönyvet, ahol biztos nem hanyagolta el a szer(ek) használatát. Ha a hip-hopra tekintünk nem kell sokáig keresgélnünk, hogy 420-as utalást találjunk: a Wu-Tanges Method Man egyik albumának a címe például 4:21 ... The Day After. Wiz Khalifa, Snoop Dogg, Currensy, Smoke DZA, Cypress Hill és Kid Cudi csak néhány név, akik előszeretettel szövik bele a rímjeikbe a 420-as számot. A misztikus szám erős hátszelet kap több forrásból is, így nagy valószínűséggel még egy jó ideig össze fog forrni a marihuána fogyasztással. Boldog 420-at!

Hozzászólások