Kövess minket

Események

Először jön Magyarországra a rapper, aki még Eminemnél is gyorsabban szövegel

Az angol hip-hop fenegyereke először Budapesten.

Megosztva

Forrás:

Ocean Wisdom koncert lesz az Instantban május 19-én. Mint a szervezők írják, a brighton-i rapper üstökösként robbant be az angol hip-hop színtérre, első felvételei után máris úgy emlegették, hogy ő lesz majd aki fenekestül felforgatja a szigetországi viszonyokat. 

Első nagylemezét két éve adta ki a High Focus kiadó, az anyag producere Dirty Dike volt, az esztendő végén a Wordplay Magazine az év albumának kiáltotta ki az anyagot.

A srác többek között arról is ismert, hogy Walkin’ című dalában 4.45 szó hagyja el száját másodpercenként, mely teljesítménnyel Eminemet utasította a háta mögé, aki 4.31-es mutatót ért el a Rap God-ban.

[vembed youtube=”r9KxqBiE_YQ” ]Wizville című második nagylemezét idén februárban jelentette meg, olyan vendégekkel rajta, mint Roots Manuva, Method Man vagy Dizzee Rascal. A lemez sikerét mi sem árnyalja jobban, mint az, hogy független kiadványként is elérte, hogy az angol top 40-es albumlistán debütáljon. A koncert előtt a budapesti Slow Village fűti majd a hangulatot.

A koncert után a Frame-ben folytatódik a bulizás, a Madting! csapata biztosítja az afterpartit. Early bird jegyek már el is mentek, elővételest 3500 forintért lehet venni.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés