Kövess minket

Események

Szombatra már teltházas lett az eddigi legsikeresebb, harmadik Kolorádó Fesztivál

Budapest legvadregényesebb fesztiválját, Kolorádót 2018-ra látványosan belakták azok, akik azonosulnak a kortárs zene és művészetek újszerű megközelítésével.

Megosztva

Forrás: Kolorado Facebook

Szerdától lehetett beköltözni a Budapest határában, a Sztrilich Pál Cserkészpark területén megrendezett fesztiválra, ami már a kapunyitást követő órákban érzékeltette, mi várható később: a június 13-i nyitónapon annyian érkeztek, amennyien tavaly még csak csütörtökön, szombatra pedig gyakorlatilag ki lehetett tenni a megtelt táblát. Összesen így több mint tízezren fordultak meg a fesztiválon, amit 24 órában közlekedő buszjárat kötött össze Hűvösvölggyel.

Aki körülnézett a hétvégén Kolorádóban, az napközben pihengető emberekkel megtelt mezővel, már kora délután is több száz táncolót összegyűjtő Csodaszarvas színpaddal, a vegán konyhától az arab reggelin át az igazi nápolyi pizzáig változatos ételopciókkal, esténként pedig pontosan azzal a felhőtlen légkörrel találkozhatott, aminek meghonosítása a szervezők kiemelt célja volt a kezdetektől fogva.

Forrás: Kolorado Facebook

A fesztivál atrocitásmentesen, az igazi közösségi élmény érzésével zajlott, ahol a fesztiválozók láthatóan figyeltek egymásra és a természetre, a fellépők pedig lelkesen szórakoztatták nem csak a közönséget, de egymást is. A legmenőbb spanyol  indierock-csajzenekar, a Hinds például a Wavves frontemberét, Nathan Williamst tetoválta a nagyszínpad mögött, Jayda G annyira örült a hangulatnak, hogy a fellépése utáni napon is beugrott dj-zni, a brit underground rapper, TY egy emelkedett pillanatban konkrét koreográfiát tanított be a teltházas Csűrnek, a csodálatosan természetes Kelela pedig még a közönséget is megállt méltatni, hogy az éppen hulló eső sem űzte el őket a nagyszínpadtól.

Mindeközben a magyar fesztiválokhoz képest kifejezetten frissnek számító zenei palettával egyenértékű, a környezetre reagáló és abból előnyt kovácsoló művészeti projektek töltötték be a maradék űrt: a Gray Box kikerülhetetlen művészei például folyamatosan vidám fétis-divatbemutatóval járták a fesztivált, a BajuSS neodadaista operájában a néző egy percre beléphetett egy négy fa által határolt vörös kockába, ahol a fiatal és bajusztalan Hitlerrel, Sztálinnal és cseperedő közös bajszukkal találkozhatott és alakíthatta a cselekmény menetét, a mező közepén éjszaka pedig a We Sense installációjában kerülhetett át a fesztiválozó egy másik dimenzióba a saját mozgásával.

És ez csak néhány kiemelés Kolorádó felhozatalából, ami idén tizenkét helyszínen közel 200 zenei fellépővel és 30 művészeti programmal várta a látogatóit. Hogy mindez megvalósulhasson, azon több mint háromszáz közreműködő dolgozott hónapok óta – mint ahogy azon is, hogy a területet úgy adják vissza a természetnek, ahogyan átvették.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés