Kövess minket

Film

Ezek a színészek keresik a legtöbb pénzt a filmjeikkel Hollywoodban

Az akciósztárok teszik zsebre a legtöbbet.

Megosztva

Forrás:

Érdekes kimutatást tett közzé tegnap a Variety, melyben a legjobban fizetett hollywoodi színészek nyomába eredt. Az írásból kiderül, hogy jelenleg csupán három akciósztár, név szerint Daniel Craig, Dwayne Johnson és Vin Diesel kap 20 millió dollár (5,2 milliárd forint) körüli gázsit filmenként. Ez már csak azért is meglepő, mert a kilencvenes évek végén, illetve a kétezres évek elején egy magára valamit is adó, A kategóriás színész szóba sem állt volna a producerekkel 20 milla alatt, most pedig ott tartunk, hogy Leonardo DiCapriónak be kell érnie „potom” 10 milcsivel legújabb, a jövőre mozikba kerülő, Once Upon a Time In Hollywood című filmjéért.

A lista élén a James Bond mozik állandó címszereplője, Daniel Craig áll. Ő 25 milliót (5,4 milliárd forint) kap a szintén 2019-ben megjelenő, James Bond 25-ért. A második helyen Dwayne Johnsonba futunk bele, neki 22 millióval (5,3 milliárd forint) gyarapszik a bankszámlája a 2020-ra időzített, Red Notice főszerepéért. A harmadik helyet Vin Diesel kaparintotta meg a 2017-es, Halálos Iramban 8-cal, melyért 20 millió dollárt (5,2 milliárd forint) fizettek ki neki. Ők a legmenőbbek napjainkban, persze azért a többi nagy név megsegítésére sem kell gyűjtést szerveznünk a közeljövőben. Az egykor legtöbbet kereső Tom Cruise már „csak” 11-13 millió között összeget kapott a két évvel ezelőtt hatalmasat bukott, A múmiáért, míg Tom Hardy markát 7 milla üti a Venomban való részvételéért.

A 20 legjobban fizetett színész között mindösszesen négy hölgyet találunk. Az ő különversenyükben Anne Hathaway viszi a prímet 15 milliós gázsival. Rajta kívül Jennifer Lawrence, Sandra Bullock, valamint Emily Blunt tudta még megvetni a lábát a férfiak uralta listán, ami persze vélhetően nem teljes, de így is elég informatív.

  1. Daniel Craig (Új Bond-film) – 25 millió dollár
  2. Dwayne Johnson (Red Notice) – 22 millió dollár
  3. Vin Diesel (Halálos iramban 8.) – 20 millió dollár
  4. Anne Hathaway (Barbie) – 15 millió dollár
  5. Jennifer Lawrence (Vörös veréb) – 15 millió dollár
  6. Seth Rogen (Flarsky) – 15 millió dollár
  7. Tom Cruise (A múmia) – 11-13 millió dollár
  8. Harrison Ford (Indiana Jones 5) – 10-12 millió dollár
  9. Sandra Bullock (Minyonok) – 10 millió dollár
  10. Robert Downey Jr. (Pókember: Hazatérés) – 10 millió dollár
Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés