Kövess minket

Stílus

Ezek lesznek 2016 színei!

Már megint itt tartunk! A hagyományokhoz híven a Pantone minden éven bemutatja az év színét. A 2015-ös év színe a dögös Marsala volt, 2016-ban pedig nem egy, hanem két szín hódítja meg a trendet, a designt és a divatot.

Megosztva


Pantone, a világ egyik legmeghatározóbb vállalata, legalábbis, ami a színeket, illetve a színekkel való kommunikációt illeti. Minden évben kihirdeti az év színét, mely iránymutatóul szolgál nemcsak a formatervezőknek és divattervezőknek, hanem mindazon iparágaknak, amelyek kreatív tevékenységet folytatnak. A Pantone-nak idén két domináns színárnyalatra esett a választása: a Rose Quartz és a Serenity. Míg az első, mint jelzi is, a rózsakvarc, azaz a rózsaszín árnyalata, addig a második a pasztellkék finom tónusát takarja.

Elsőre minden bizonnyal neked is a gyerekszobák domináns színei – kisfiúknak kék, kislányoknak baba-rózsaszín dukál – jutottak eszedbe. Valóban van benne valami, de nem ez volt a céljuk. Olyan színeket akartak választani, amelyek hangulatokat fejeznek ki. A rózsaszín magában hordozza a melegséget, a kék pedig a szabadságot és a békét. Lényegében csak ez a két szín tudja képviselni az előzőekben említett értékeket.

A pasztellszínek dominanciájára már számítani lehetett, ebben az évben több híres márka is kísérletezett velük. Az egyik a Prada volt, amelynek őszi/téli kollekciója a neon színeken kívül már tartalmazta a rózsaszínt. Nem mehetünk el a Harper’s Bazaar címlapja mellett sem, melyen a gyönyörű topmodell Rosie Huntington-Whiteley rózsaszín ruhában pózolt.

 
Ahogy a Wall Street Journal is megírta, a pasztellszínek felhasználása hosszú időre tekint vissza. Rávilágított arra, hogy a rose quartz nagyon hasonló az igencsak népszerű „meztelen” tónusú rózsaszínhez, amely az egyik legfelkapottabb árnyalat a női ruházat terén. Egyértelmű az is, hogy ez a szín túl gyengéd és romantikus a férfiaknak. Ebből kifolyólag döntöttek úgy, hogy a női változat mellett a 2016-os évben a rózsaszín mellé egy másik színt is választanak, ami a kék lett.  A Serenity pedig kielégíti a hímek igényét is, ám férfias formában mégis magában hordozza ugyanazt a szelídséget és lágyságot. Frissessége és kifinomultsága pedig a bőrszín és a szemszín kombinációjával teljesedik ki. A Pantone igazgatónője, Leatrice Eiseman arra hívta fel a figyelmet, hogy a Serenity könnyen a férfiak kedvence lehet. Könnyen teret hódíthat az üzleti megjelenéstől a hétköznapi viseleten át.

A színek nem csupán a divatot hódítják meg, hanem a hétköznapi élet eszközeinek kialakításában is szerepet játszanak. Már megjelentek az első pasztellszínben pompázó konyhai eszközök. A rózsaszín és a kék kontrasztja fokozatosan teret nyer a dekorálásban is.

Nem feledkezhetünk meg a kozmetikai iparról sem – főleg a dekor szekcióról. Minden jön majd, amit csak el tudunk képzelni: szemfesték, szemceruza, rúzsok, sőt körömlakkok is.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük