Hey, amint észrevettétek elmúlt 2018, mi pedig egész évben nyitva tartottuk a szemünket és a fülünket, hogy megpróbáljuk a legtisztább képet adni az évről. A legnagyobb meglepetések, csalódások, kedvenc zenéink következnek, egy masszív írásba sűrítve. 

GALÓ KRISTÓF

Legnagyobb csalódás:

Amik leginkább elkeserítően érintettek ebben az évben azok az elhalálozások, hiszen Mac Miller, Fredo Santana, XXXTentacion, Jimmy Wopo mellett itt hagyott minket a legendás Bad Boy, Craig Mack és a soul királynője, Aretha Franklin is.

Továbbá az, hogy egy Kendrick koncertre éveket kellett várnom és ennek ellenére korántsem olyat hozott, hogy magam alá hugyoztam volna, az is bőven a csalódás kategória. De ugyanígy idesorolnám még, hogy DeMarcus Cousins beállt a Warriors sorai közé, hogy bebiztosítsa a bajnoki gyűrűjét, amivel a könnyebb utat választotta – és senki ne mondja, hogy nem kapott máshonnan ajánlatot! A mumble rapperek tovább hódítanak, a hip-hop népszerűbb, mint valaha, aminek köszönhetően rengeteg silány és értékelhetetlen előadó kapott elismerést, jogtalanul. Lehet túlságosan oldhead vagyok, de picit több kreativitást várnék a rapperektől. Ó, igen, és megint nyert a Fidesz.

Legnagyobb meglepetés:

Ahhoz képest, hogy hip-hop szempontjából mennyire gyenge évnek gondoltam az ideit, így visszatekintve rájöttem, hogy akadt értékelhető és sokáig fennmaradó munka. Lil Wayne számomra óriási meglepetés volt, hogy annyi év szenvedés után az év egyik legjobbját tudta kiadni, de Meek Mill visszatérése is üde színfolt. Pusha T pároslábbal szállt bele Drake-be, a The Story of Adidon számával, amivel végre egy ízig-vérig tökös diss tracket kaphattunk, ahol a közönség világi meghökkentésével és puszta tényekkel érte el a kívánt hatást és nem kicsinyes szardobálással. További kellemes meglepetés volt, hogy végre volt Ogli G koncert Pesten, 6ix9ine eddig húzta szabadlábon, a horvátok bekerültek a VB döntőbe (és Modric Aranylabdás lett!), az idén zenei téren is szuperaktív Kanye pedig Donald Trumpnak, az amerikai elnöknek stand-upolt a Fehér Házban – utóbbi részmondatról sosem hittem volna, hogy igaz lehet.

Legjobb számok:

A$AP Rocky feat. Skepta – Praise The Lord (Da Shine)

Rocky és Skepta kémiájára már korábban elismerően csettinthettünk, de ezen a DMX flow-s, fuvola alapos, időtálló bangeren teljesedik ki a grime rapper és a mob vezér összhangja.

[vembed youtube=”Kbj2Zss-5GY” ]Jay Rock – WIN

Egy ünnepi hangvételű, győzelemittas track, ami Jay Rock eddigi legnagyobb slágere lett: az ismétlésekkel gazdag szöveget azért becsületesen felváltja gengszter flowval is, hogy hű maradjon a gyökereihez.

[vembed youtube=”JrO46CJd9ns” ]J. Cole – 1985 (Intro To Fall Off)

Bár Cole új albuma nem lesz a kedvencem, ennek a számnak – és az egész KOD-nak – az oktató jellege és bölcseletei becsülendők. Iskolapadba ülteti a fiatal rappereket (főleg Lil Pumpot, akivel aztán egy interjú keretében el is beszélgetett a nézeteltéréseikről) és felfedi, hogy hogyan kéne cselekedniük, hogy hosszútávon is kitartsanak a rapszakmában, miközben megértően konstatálja, hogy ifjú korban könnyen el lehet merülni a pénz, a nők és a partyk világában – vele is ez történt. Csekkoljátok hozzá YBN Cordae válaszát is!

[vembed youtube=”vm1jx7QvzTY” ]6LACK – Switch

6LACK a kapcsolatokról, a bizalomról, a médiától való elbújásról rappel és többször nyomatékosan megkéri a hallgatót, hogy nyugodtan testet cserélhetnek, így más is láthatja, nem csak Grammy-jelölések és csillogás az élete. A tempósabb, élénk pergős alap egy pillanatra sem enged el a szám mellől.

[vembed youtube=”IgYEGyVSXzA” ]Slow Village – Miezmámegin’

A lassú falusi arcok legújabb kislemezének címadó száma egy laza lírikális 3:0, amihez perfekten asszisztál Zsigiri Bé a.k.a. Slow alapja. Nálam Nash befejező versszaka elviszi a számot, de Tink esszenciális flowja és Goulasch lendületes odamondása nélkül nem lenne teljes.

[vembed youtube=”zm3aHEPs9Yw” ]Travis Scott – STOP TRYING TO BE GOD

A Sicko Mode is két vállra fektet, de a Stop Trying To Be God melodikus és fohászkodó stílusa megfűszerezve Stevie kib*szott Wonder harmonikázásával 10/11 – évekig vissza fogok járni erre a számra.

[vembed youtube=”YqvCptqhHfs” ]Cozz – Ignorant Confidence

A Cole protezsált Cozz lemeze sokat pörgött 2018-ban, ez a szám pedig kiemelkedik róla. Már a szám elején lefekteti, hogy félreteszi a lelkiismeretét, jöjjön egy kis agyatlan éretlenkedés és arrogáns, túlzott önbizalomtól duzzadó rap, ám ezt is sikerül okosan meghúzni.

[vembed youtube=”fImGeQ_Mfts” ]P’s – Klasszikus Széklet

A P’s formáció első nagylemeze annyira old school, hogy még kazettán is megjelentették, stílusban pedig húztak egy bátrat: csak és kizárólag a ’90-es évek hangzását hozzák, olyan mocskosan és ridegen, amennyire lehet. A szám tempósabb alapja egyből bólogatásra késztet, a szöveg pedig egyszerre nyersen real és játékosan kreatív (nem lenne probléma, ha mindenki jót tolna/ha a pénz miatt csinálnám el se kezdtem volna!).

[vembed youtube=”siU65le5FVs” ]Mac Miller – 2009

A nagyzenekari intro után Mac Miller egy fájdalmas és könnyfacsaró zongorás alapra énekli el, hogy már nem 2009-et írunk, rengeteg víz lefolyt a Dunán, mióta kiadta első mixtape-jét. A retrospektív hangulatú dal annyira keserédes, hogy bármikor libabőrt ad, főleg az előadó elhalálozása után – R.I.P. Mac Miller!

[vembed youtube=”6B3YwcjQ_bU” ]Jay Rock, Kendrick Lamar, Future & James Blake – King’s Dead

Jay Rock és Kendrick kettőse tuti recept, Future pedig egy fülbemászó, bár picit erőltetett énekléssel teszi tiszteletét – a ladi-da-di-da/slob on me knob kellemetlenül magasan megénekelt sorával nem sokan úsznák meg szárazon, Future is kapott érte negatív, mégismiafaszez kritikát a neten. Összességében viszont egy igazi bangerről van szó, Mike Will Made It alapra nem tud hibázni három ilyen kaliberű rapper.

[vembed youtube=”VwAnsAUYnw4″ ]A$AP Rocky – Tony Tone

A Praise the Lordtől keményebbet ütő, markánsabb, veszélyesen ható és piszkosabb alapra rappel Rocky a Tony Tone-on, ahol megidézi a Live.Love.A$AP korszakot és 100%-ig Harlem sztílóba vedlik a New York-i fenegyerek: a beatdrop kemény, a flow fenyegető, a szöveg szókimondó.

[vembed youtube=”Z6z6oiTirFQ” ]Legjobb albumok:

Jay Rock – Redemption

Jay Rockot már az első lemeze óta követem, de eddigi 3 stúdió albuma közül ez volt a legjobb. Szimpatikus személyisége van, amivel tökig alázatos a zene iránt és nem kíván más szerepben mutatkozni, mint ami: egy los angelesi gettóból jövő srác, aki túlélt egy motoros balesetet és most a szívét lelkét beletette az új albumába. Ezen olyan alapokra szövegel, amelyek közül sok eddig idegen volt tőle, de legutóbbi, 90059 lemeze már 3 éve kinn van, a korral pedig tartani kell a lépést. Ebbe a versenybe pedig úgy tudott beszállni, hogy a gengszter, hustler attitűdjéből konkrétan zérót áldozott fel, a leglágyabb, melankólikusabb beatekre is képes wattsi zsiványsággal odaszólni. A refrénekben sokat fejlődött, jobban illeszkednek szám a atmoszférájára, fülbemászóbbak, a közreműködőknél pedig a minőségre ment a mennyiség helyett – egyedül az fáj, hogy nem kaptunk Black Hippy (Jay Rock, Kendrick, Ab-Soul, ScHoolboy Q) számot, de majd jövőre!

Pusha T – Daytona

A 7 számos, 21 percig tartó albumról egyetlen számot sem lehet továbbugrani, hisz anélkül nem lenne teljes a mű. Pusha hozza a tőle megszokott agresszív szövegelést, hasonlatokat, metaforákat és költői képeket – érződik, hogy sokat foglalkoztak a sorokkal, nemcsak összecsapták két dirty sprite között, mint a legtöbb mai rapper esetében. Természetesen az alkotás Kanye mesteri alapjaival lesz kerek egész, amik úgy hatnak, mintha kizárólag Pusha mondatai alá komponálta volna Ye. Felmerülhet bennünk a kérdés: mi volt előbb, Pusha szövege vagy Kanye alapja? Kettejük kémiájának már komoly históriája van, ez a lemez pedig a hab a tortán, egy újabb ékköve a G.O.O.D. Musicos arcoknak.

6LACK – East Atlanta Love Letter

Az atlantai battle rapperből lett énekes már az első lemezével két Grammy-jelölésig jutott, a mostanival egyig. A 14 számos szerelmeslevélen az érzelmek és hangulatok széles skáláján dalol 6LACK, az alapok helyett pedig hagyja, hogy hangja, szövegírói tehetsége és rapper énje vigyék a hátán az albumot. Ennek eredményeként senki ne keressen igazi bangereket az albumon, mivel ez egy szentimentális hangvételű alkotás, amelyen az előadó mély önreflexiót és önvizsgálatot tart a hallgatónak. A lemez nagyon személyes alter R’n’B, amivel az előadó egy újabb lépcsőfokot lépett a művészetének totális kiteljesedése felé.

Nehezemre esett ezeket is abbahagyni:

Lil Wayne – Tha Carter V

Weezy Baby Tha Carter sorozatának legújabb részére 7 évet kellett várni, a rapper cserébe a legjobb módon válogatta össze az addigi terméseinek legfinomabb gyümölcseit. Vannak kifejezett slágerek (Uproar), de a szövegírói énjével is lehengerel (Mona Lisa, Don’t Cry) és megmutatja, hogy nemcsak autotune-ból és kemény basszusokból áll a karrierje.

P’s – Klasszikus Széklet Az Eredeti Recept Alapján

A két Patrik egy iszonyat különleges albumot hozott el a hazai hip-hopban, hiszen szembe mentek a trenddel és a gyökerek felé fordultak: csak a bőgatyás, New York-i, Timberland hangzás és humoros, szellemes, ötletes rímek.

Kids See Ghosts – Kids See Ghosts

Nagyon kellemes meglepetés volt, hogy Kanye ennyire produktív volt ebben az évben, az pedig külön öröm volt, hogy Kid Cudi pajtásával összeálltak egy olyan albumra, amire büszkék lehetnek. Remélem, hogy megőrzik ezt a jó szokásukat, mivel Cudi utóbbi szóló albumjai eltekintve úgy tűnik, Kanye jobban ki tudja aknázni a tehetségét, mint ő maga.

Kanye West – Ye

Nem lesz a kedvenc Kanye albumom, de visszagondolva az évre, önkéntelenül is sokat hallgattam ezt a lemezt. Bár az old Kanye-t már nem kapjuk vissza, a new Kanye precízebb és művészibb alapjaira mesterien választ olyan már bevált vagy új közreműködőket, akik zseni módon cipelik a hátukon a projektet.

Travis Scott – Astroworld

Young La Flame keményen Sicko Mode-ba kapcsolt idén, az egyik legforróbb lemezzel érkezett, hogy fellépjen a jelenlegi legsikeresebb rapperek sorába. Trap alapok, bangerek, néhol erős melodikus, Kid Cudi-t idéző hatások megfűszerezve ad-libekkel és őrült bassline-okkal.

KERSNER MÁTÉ

Legnagyobb csalódás-és meglepetés:

Kanye West Donald Trumppal való bizarr bratyizása egyszerre ért az év egyik legnagyobb meglepetésként és csalódásként is. Ha a tény, hogy Trump az Amerikai Egyesült Államok elnöke, még nem lenne elég vérlázító és abszurd, a jó ideig köztudottan demokratákhoz húzó (lásd: Bush-rant 2005-ben, plusz édesanyja, Donda is erősen demokrata érzelmű volt) Kanye West 2018 tavaszán elkezdett MAGA sapkában parádézni és tweet-lavinát zúdítani, meg olyanokat mondani a rabszolgaságról, amilyeneket, hogy aztán a folyamat végére az Ovális Irodában ölelgesse újdonsült barátját, avagy egy rasszista, szexista, homofób, populista, a kormányzáshoz teljesen inkompetens barmot. Ettől függetlenül a történet mindenképpen meglepő, ugyanis rég nem látott párbeszéd jött létre az USA vezetője és egy afroamerikai rapper között, – na nem mintha Obama kormányzása alatt már ne történt volna hasonló meeting a Fehér Házban – csakhogy az aktuális eset morális -és kulturális szempontból mégis igazán pikáns, és persze épp ezért teljesen jogosan kifogásolható is.

Emellett csalódtam Frank Oceanben, aki hiába ígérgetette, hogy imádni fogjuk az idei évet, és hiába posztolt pár fincsi snippetet nemrég aktivált instájára, és hiába tért vissza rádióműsorával, természetesen idén sem dobott ki semmi újat, leszámítva egy-egy featet A$AP Rockyval és Travis Scottal.

Ja, és persze csalódás volt minden, amit ebben az országban parlamentarizmus és demokrácia címszavak alatt próbáltak meg eladni nekünk.

Legjobb szám:

Brockhampton – WEIGHT

A világ első hiphop boybandjének végtelenül inspiráló és forradalmi sikertörténete valami olyasmi, ami rendesen felkavarta az állóvizet a rapbizniszben, és egyaránt keltette fel a zenei sajtó és az Odd Future-ön szocializálódott, kantáros gatyában és Golf Le Fleur Converse-ben Camp Flog Gnaw-re járó Y-és Z generációs fiatalok figyelmét. Népszerű lemeztrilógia, 15 milliós RCA-szerződés, arénás turnék, dokumentumfilm, saját sorozat, ruhakollekció, fesztiválok sokasága és a Billboard lista első helye – a Brockhampton 2018-ra egyértelműen a mainstream részévé vált, ez pedig aligha változtatott bármit is az általuk képviselt attitűdön és minőségen. Igen ám, csakhogy az ismertség és a befutás megemésztése, az Ameer Vann-tól vett búcsú és a folytonos figyelemmel való együttélés nem egyszerű feladat, a depresszióval, szorongással és önmarcangolással minden egyes tag a maga módján vív harcot – ez a fájdalom szólal meg hihetetlenül szívszorító és keservesen őszinte módon a WEIGHT-ben is. Kevin Abstract verzéjében előkerül a nemi identitás kérdése, Joba a drogokba és alkoholba folytott bánatról mesél, Dom McLennon a szerelem/szeretet és a karrier témakörét járja körül, és még a kollektíva fotósának, Ashlan Greynek riasztó öncsonkításáról (“Cause I’m still worried ’bout when Ashlan finna put the razor down”) is szó esik – fejesugrás a gyötrődés gyönyörébe.

Hogy őszinte legyek, számos elhullajtott könnycsepp köt ehhez a dalhoz, amit meghallgatva a remegős, kézizzadós libabőr-élmény kétszázhuszonegyedik alkalommal is ugyanúgy üt be, mint legelőször. [vembed youtube=”fSZcBr-t5bA” ]

Legjobb albumok:

Ian Isiah – Shugga Sextape (Vol. 1)

Ian Isiah egy az Arca – Mykki Blanco – Yves Tumor- Le1f – Dev Hynes kör queer-zenészei közül, művészete pedig legalább annyira (ha nem még inkább) buja, izgalmas, szenvedélyes és törékenyen szép, mint társaié. A Blood Orange vokalistájaként is tevékenykedő Ian a Shugga Sextape-pel valódi szex-zenét kreál: csillogó, pattogó, meleg neonfényben úszkáló, autotune áztatta balladái a gospel, az elektronika, a dance, a soul és az alternatív R&B elemeit vegyítik, egy olyan bűbájos orgiát megidézve, ahol a testek heves, domináns vonaglása mellett az álmok és az elmék is találkoznak.

Connan Mockasin – Jassbusters

Vannak olyan lemezek, amiket szinte nem is érdemes külön számokra bontanunk, hiszen egységes, megszakítások nélküli, 30-40 perces műként élnek és működnek igazán, mintha szinte egyetlen darabot hallgatnánk egész végig. Az új-zélandi hidrorénszőke Connan Mockasin októberben megjelent konceptalbuma pontosan ilyen valami, nem mellesleg a pszichedelikus kábulatban lustán lebegő kísérletező gitárzenét is hibátlanul definiálhatnánk vele. Tökéletes háttérzaj szeretkezéshez, sétához, olvasáshoz, utazáshoz, alváshoz és nagyjából mindenhez, és még James Blake is van rajta. [vembed youtube=”PG6XXF7WEsM” ]

Okay Kaya – Both

A norvég Kaya Wilkins évek óta modellkedik, és a színészet sem áll távol tőle: legyen az a kifutó Demna Gvasalia és Raf Simons ruháiban, vagy a filmvászon a skandináv zseni, Joachim Trier rendezte Thelma című thriller főszerepében, Kaya éppúgy megállja a helyét. De ahogy ezt most nyáron bebizonyította: énekelni is tud, nem is rosszul – debütáló albumán önelemző és légies art popjával kápráztat el, egyszer az egekig emelve, egyszer pedig a lélek mély és sötét bugyraiba taszítva hallgatóit.

Ryan Beatty – Boy In Jeans

Ahogy a FADER is közli, a Brockhamptonnel és Tyler, the Creatorrel is együtt munkálkodó Ryan kiváló pop számokat ír fiúkról: első korongjának nyárias, üde és soullal fúzionáló dalai a legjobb értelemben vett popot hozzák, telis-tele érzelemmel, Harmony Korine és Son Goku utalásokkal, élvezettel és szenvedéssel is. Ebben a farmergatyás Ken babában több potenciál rejlik, mint azt bárki gondolná, és őszintén, azt kívánom, bárcsak az élet is olyan könnyeden, zsigerien és természetesen szép lenne, mint a Boy In Jeans, és annak csodálatos világa.

Choker – Honeybloom

Karrierük kezdetén sem Nav, sem a The Weeknd valódi személyazonosságát nem ismerte a nagyközönség, ez pedig sok esetben óriási pluszt jelent. Ez a Choker nevű figura is ilyesfajta titokzatosságba burkolózik, de nem csak ezért ő az év legizgalmasabb feltörekvője, fenomenális produceri tehetsége, mély és komplex dalszövege és egyedi, mesterire csiszolt hangzása emeli őt a csúcsra. A glitch poppal, hiphoppal és alter R&B-vel egyaránt játszó, bátor és innovatív zenei eszköztárat megcsillogtató, Frank Ocean és Kanye West inspirálta Honeybloom magáért beszél, csak rá kell találni – a hatás és az élmény onnantól garantált.

KÓCSI

Legnagyobb csalódás:

Számomra az egyik legnagyobb csalódás, hogy az emberek még mindig képesek ölre menni csak a miatt, mert nem pont – vagy pont nem – ugyanazt a zenét hallgatják szabadidejükben. Továbbra sincs kompromisszum az oldheadek és az újvonal hallgatói között, annak ellenére, hogy a stílus nagy öregjei – ezzel kicsit sem tőrödve – egyre gyakrabban próbálják ki magukat (mondjuk) trap alapokon.

Összességében gyengécskének mondanám az idei rap felhozatalt, egy-két valóban üde színfolttól eltekintve, amiket a későbbiekben ki is emelek majd. Nagyon vártam Earl Sweatshirt, Some Rap Songs albumát, ám a cucc sajnos nem ütött akkorát, sőt még csak meg sem legyintett. Nem úgy, mint a magyar labdarúgó válogatott év eleji, könnyfakasztó teljesítménye. A 2016-os parádés EB részvétel után azon kaptuk magunkat, hogy a csapat alulról súrolja a nemzetközi fociban méltán alig jegyzett Luxemburg, Málta vagy éppen Kazahsztán szintjét.

De a kérdésre is válaszolva: április nyolcadika.

Legnagyobb meglepetés:

Amennyire kíváncsi voltam a Some Rap Songs-ra, annyira voltam szkeptikus az új Meth Lab-bel (Meth Lab II: The Lithium) kapcsolatban, de a jó öreg Method Man szerencsére rámcáfolt: végig hozza magát az albumon, a közreműködők is pengék. Simán végig lehet pörgetni skippelés nélkül, és ez nagy szó manapság.

Meglepő (és sokszor dermesztő) volt látni az X-Faktor tehetségkutatónak nevezett műsorában bepróbálkozó rappereket. Persze tudom, az USNK nyert, de tőlük elvonatkoztatva az idei szériában (nem számoltam meg) tuti rekordszámú rímfaragó képviselte a stílust, ezzel is dobva az annak amúgy sem túl fényes megítélésén.

Vétek lenne kihagynom a felsorolásból Cristiano Ronaldo és LeBron James klubváltásait. Torinóban és Los Angeles-ben valószínűleg olyan hangos ünneplésbe kezdtek a nyáron, hogy attól Madridban, illetve Cleveland-ben tesznek feljelentést a szomszédok.

Legjobb albumok:

Phlat – Doktor Monoton LP

Az egyik Mulató Azték, Phlat Sanyi nagyszabású, Doktor Monoton LP-je a legjobb dolog, ami a magyar hiphop-pal történhetett 2018-ban. Mivel nehezen emészthető anyag, ajánlatos többször meghallgatni, hogy aztán magunkra ismerjük a néhol nyomasztó gondolatok sodrában.

Vince Staples – FM!

Mindössze 22 perces a cumó, de nagyon egyben van: vicces, de mégis komoly. Laza, de mégis melankólikus. A bítek pedig arra lettek kitalálva, hogy bólogassunk rájuk. Színtiszta hiphop.

EPMK – Önarckép Álarcban

Emekajji Ákos és PMK Csanád közöse egészen egyedi lemez. Mindenféle giccstől mentes „örömzene”, a lehető legszokatlanabb formában. Súlyos, bensőséges témákba vágnak bele a srácok egy boncmestertől sebésztől elcsent szikével. A CD hazai szinten soha nem látott művészi kivitelben, szövegkönyvvel, fekete és arany színekben látott napvilágot.

J.I.D. – Dicaprio 2

Valahol itt kezdődik a „kiemelkedő lemez kategória”, legalábbis nálam. Az atlantai J.I.D. nagyon tud rappelni, ám ezzel nem elégszik meg, igyekszik mondani is valamit, arról nem beszélve, hogy nehéz lenne megszámolni mennyi különböző flowt hallhatunk tőle a 190 bmp-nél lassabb és gyorsabb instrúkon egyaránt.

Gege – Csapda

Váratlan húzott Gege a trapes Csapdával. Szépen felépített konceptlemez: szójátékokba oltott magyar rögvalóságba helyezi át (forgatja ki) a túltolt amerikai látszatkultúrát, ahol a külsőségek és a pénz határozzák meg kik vagyunk, ahelyett, hogy ezeket figyelmen kívül hagyva, ha szűkebb keretek között is, de jól éreznénk magunkat a bőrünkben.

bfok11 – Első Blokk

Az utolsó pillanatban csapódott be a karácsonyfák alá a bfok11 húsz zenét tartlamazó korongja, az Első Blokk. Karakteres, előremutató cucc, a tingli-tangi tucatzenék inverze – éles verzékkel.

Legjobb klipes számok, kommentár nélkül:

A$AP Rocky – A$AP Forever ft. Moby

[vembed youtube=”BNzc6hG3yN4″ ]

Childish Gambino – Feels Like Summer

[vembed youtube=”F1B9Fk_SgI0″ ]

Vince Staples – FUN!

[vembed youtube=”vz9-pXuvFEU” ]

J. Cole – ATM

[vembed youtube=”vUTI4bPdlgE” ]

FLATBUSH ZOMBiES – New World Order

[vembed youtube=”LwpFWPVqHx8″ ]

Chinese Man – Step Back

[vembed youtube=”i7P_bq3e1G8″ ]

Itthonról:

Jiky – Füstöl a kolbász

[vembed youtube=”JC4SRv47mtw” ]

Tranzkaphka – Kodein

[vembed youtube=”cihvy1u1-Cw” ]

Krúbi – SCHMUCK

[vembed youtube=”pJcg2tB-Igk” ]

FÖLDALATTI MOZGALOM – Házavató

[vembed youtube=”TicP-3YDy4E” ]

Sör És Fű – Nincs Feri

[vembed youtube=”_vXd4kNqRV4″ ]

P. NAGY DÁVID

Legnagyobb csalódás:

A 2018-as év mindenféleképpen az egyik leglesújtóbb volt az elmúlt esztendőket tekintve a hiphop számára, hiszen jó pár kiválóságát elvesztette, így a tragikusan fiatalon elhunyt XXXTentaciónt és Mac Millert, akik pótolhatatlan űrt hagytak maguk után.

Tisztán zenei szempontból idén is folytatódott az a lehangoló trend, hogy a neves előadók egy jelentős része nem veszi a fáradtságot, hogy csupán legminőségibb anyagait adja ki, hanem 20 trekk feletti, másfél órát vagy annál is többet megütő albumokat tölt meg túlságosan sok középszerű, vagy felesleges alkotással. Ezt láthattuk az év elején a tavalyi, zseniális Culture folytatásánál, melynél nem csak a hangzás beli fejlődés maradt el, hanem egy indokolatlanul elnyújtott mixtape-hez hasonló nagylemezt kaptunk. Szintén ezen a vonalon mozgott Drake, a Scorpionnal, melyben ha megfelezte volna, egy egészen pofás stúdióalbum rejtőzhetett, azonban folytatta  a Views-zal megkezdett, csupán streamszámok növeléséért megindított trendet. A nagyobb nevek közül ugyanez mondható el a Rae Sremmurd duójára, akikről megtudtuk, hogy bármilyen élvezetes és energetikus zenét képesek készíteni, sajnos külön-külön nincs bennük annyi tartalom, hogy élvezetessé tegyenek egy triplalemezt, amely valamelyest reflektálni próbál a legnagyobb példányszámban elkelt hiphopkorong, a OutKast 2003-as Superboxx/The Love Below-jára, mindazonáltal nem üti meg Big Boi és André 3000 egyénileg is hozott minőségét. Egyben pozitívum, hogy ezzel szemben indította meg szánt szándékkal Pusha T és Kanye West a “rövid és tömény” huszonperces minőségtöltetek nagylemezeinek ellenáramlatát.

Egy-egy kisebb csalódást említve: valami igazán átütőt vártam ASAP Rockytól, mégis pár fülbemászó slágeren kívül a Testing nagylemeze édeskevés lett, csupán egy-egy jól ráérzett, újító ötlettel, amelyek nem bontakoztak kellően. Számomra 6lack is jóval több potenciált mutatott mint amit a rendkívül unalmas East Atlanta Love Letterön összehozott, egy „szakítós lemezen”, címhez többnyire hűen. De hol a nagybetűs szerelmes levél?! Egy érzelmes szerelmes levelet akarok! Ha szomorút, szomorúbbat, ha csalódottat, csalódottabbat. Ha szerelmeset, szerelmesebbet. Csak érezzek valamit a közelgő álmon kívül. Összességében vérszegény, bár egyszer-kétszer meggyőzően festi le miképp küzdötte fel magát jelen pozíciójáig, de nem több. Annyira átlagos, amennyire lehet. Összességében, mégis összefüggő a lemez tartalma, maréknyi átkötése és hangzása miatt. De olyannyira, hogy pontosan ezáltal egybe is olvad a teljes óra. Ha egy jót akarsz pihenni, vagy ha egy esős őszi délutánon háttérzenét szeretnél az olvasáshoz, azonban irónia nélkül javaslatos. Szólók mentén maradva Jaden Smith The Sunset Tapes albuma is csalódást okozott, lévén, hogy előző Syre alkotásán egy igazi érzelmes, vállalhatóan tartalmas, többrétű hangzást ismerhettünk meg, amivel megcsillogtatta, hogy a milliókkal kitömött produkció mögött van egy valóban tehetséges figura. Ebből viszont semmi nem maradt a folytatáson, az egész egy autotune és trendi rapklisék legátlagosabb és átlag alatti sorát hozza, elég nyilvánvalóan koppintva kortársai közül Drake-et vagy épp a Brockhamptont.

Legnagyobb meglepetés:

A fentiek ellenére örömmel figyelhettük meg, hogy a sokakat kiborító youtuberből, az ex-Filthy Frankből, azaz George Millerből Joji néven egy sikeres transzformálódás, egy célba ért út rajzolódott ki az emo rap és alter R&B síkságainak irányába, nem hibátlan, de határozottan figyelemreméltó slágerek kíséretében mint a No Fun és a Can’t Get Over You, és egy fél órás debütalbum képében.

Hasonlóan nagy pozitívumot jelentett Post Malone második stúdióalbuma, melyben levedlette korábbi munkáinak minden szemetét, és egy említésre méltó pop trap lemezt alkotott, fülbemászó, gyakran gitárral kísért, kifejezetten minőségi számok és gigaslágerek kíséretében legyen az a Rockstar, a Better Now vagy a Psycho, összességében egy hedonizmusból szerelem által kirángatott, majd ugyanoda visszazuhanó srác lazán átölelő történetével.

Legjobb számok:

Childish Gambino – This Is America

Az év egyik legnagyobb slágere, ami egyszerre rendkívül egyszerű, mégis rendkívül tartalmas, alapja erős basszustól zengő, réteges, több fejezetre bontott, szövege reflektál az amerikai közéletre, az intézményesített rasszizmusra, a rendőri brutalitásra, mégis sokmilliós nézettséget gyűjtött az ezer kis apró üzenetet rejtő ledöbbentő videójával: Childish Gambino egy kreatív zseni, egy modernkori polihisztor.

[vembed youtube=”VYOjWnS4cMY” ]XXXTentación – Moonlight

2018 egyik legfülbemászóbb, minimalisztikus számát tette le az asztalra X, ami érzelemmel teli, álomszerű, magával ragadó, csak úgy mint év eleji ? nagylemezének sok más ínyencsége.

[vembed youtube=”GX8Hg6kWQYI” ]Juice WRLD – Armed & Dangerous

Bár Juice WRLD Lucid Dreamje hasonlóan nagyszerű volt, mégis azért esett a választásom erre, az ugyanazon a lemezen szereplő számra, mert érdekes fordulatot vesz az emo rap áramlatában egy élettel teli, diadalittas, vidám szám keretében, melynek egyetlen negatívuma, hogy véget ér.

[vembed youtube=”cr82wSBZeeQ” ]Burna Boy – On The Low

Az afrobeat Drake és WizKid One Dance-e óta egyre nagyobb lendületet kapott Nyugaton is, ennek egyik legkülönösebb alkotása a nigériai Burna Boy On The Low-ja, mely egyszerre ötvözi a tradicionális nyugat-afrikai zeneiséget a rádióbarát pop területével.

[vembed youtube=”Ecl8Aod0Tl0″ ]Nasty C – King

A dél-afrikai Nasty C a bemutatásra nem szoruló ASAP Ferggel, a bombasztikus Kingen, egy üdítő bangeren, ami nem szorul magyarázatra, csak sok-sok hallgatásra.

[vembed youtube=”KjwuxQmyeyE” ]Drake – Nice For What

Egy példaértékű, energetikus, tökéletesen véghez vitt trekk, hibátlan Lauryn Hill sample-lel és egy sikeres nőket felvonultató vidám klippel.

[vembed youtube=”U9BwWKXjVaI” ]Lil Baby & Gunna – Drip Too Hard

Lil Baby és Gunna Young Thugot imitáló projektjének egyetlen szóra érdemes száma, mégis megkerülhetetlen volt az idei hiphoplistákon, hipnotizáló refrénjével és különös flow-jával amint befejeződik, máris „repeatre” teszi az ember.

[vembed youtube=”THcVOf1kNh0″ ]J. Cole – ATM

A pénzéhes raphedonizmust kritizáló, káprázatos sláger, meseszerű, parodisztikus klippel, melyben J. Cole ismét megcsillogtatja a rap legkiválóbbjai közé érdemes tudását, még ha a KOD nem is lett különösebben kiemelkedő.

[vembed youtube=”vUTI4bPdlgE” ]Mick Jenkins – Understand

Egy dallamragadást okozó, öntudatos jazz rap szám, nosztalgikus beattel a tartalmat mindig hozó chicagói MC-től.

[vembed youtube=”4dV4QC9qzBs” ]Tyga & Offset – Taste

A pop rap egyik legnagyobb slágere, mely nem akar több lenni mint ami, a korábban rosszabbnál rosszabb műveket összehozó Tyga idén kiérdemelte előkelő pozícióját: fülledt, lágy és hangulatos partiszám elejétől végéig, az egyre többek szerint legjobb Migo segítségével.

[vembed youtube=”LjxulQ1bEWg” ]

Legjobb albumok:

2018 egy olyan zenei év volt, mely bár sok ínyencséget tartogatott, mégsem kiemelhető egy vagy két tagadhatatlanul mindent lesöprő, trónkövetelő alkotás. És ez nem is baj. Az évet továbbra is a trap mindent átvevő hullámai árasztották el hiphop-R&B téren, de jó pár kiváló és egyedi alkotás született, amelyek közül az alábbiakban szemezünk, szigorú sorrend nélkül.

Travis Scott – Astroworld

Travis Scott a 2010-es évek egyik legmeghatározóbb előadójává nőtte ki magát két mixtape-je, majd három nagylemezét követően. Utóbbiak legfrissebb anyaga a gyermekkori vidámpark-élményei által inspirált, pszichodelikus Astroworld. Travis – T.I. és Kanye West mentorálásával – a 2015-ös Rodeo óta a trap legprofibb rapperei közé emelte magát egyedi alapjaival, jellegzetes trekk közepi beatváltásaival, ízléses autotune-tól hemzsegő, hedonisztikus, mégis gyakran fontos központi üzenettel megtöltött, melodikus, fülbemászó számokkal, melyeket az idei kreálmányán is folytat, minden alkotószellemét beletéve ebbe az egy órába. Az átfogó, kísérteties hullámvasútjárat érzete, ami összetartja ezt a lemezt, kiemelve a legálomszerűbb slágerét a Stargazinget, a Drake-kel közös, kirobbanó sikerű Sicko Mode-ot, az intő szándékú Stop Trying To Be Godot, és a 21 Savage-dzsel összehozott, hipnotikus NC-17-t. Travis Scott kőbe véste korszakos tehetségét az Astroworldön, egy futurisztikus traplemezen, bizonyítva, hogy képes többször is maradandót alkotni.

Kanye West & Kid Cudi – Kids See Ghosts

Számos oka van, hogy Kanye West 2018-ban is fel kell, hogy kerüljön az év legnagyszerűbb alkotásainak listájára, de ezek közül talán a legkiemelkedőbb a részben általa mentorált Kid Cudival készült zseniális Kids See Ghosts 23 perces nagylemez. Kanye idén hasonló hosszúságban producerkedett öt darab, hét számos alkotásban – csökkenő erősségi sorrendben: Pusha T istenien gyilkos Daytonáján, szintén kiváló, saját, introspektív és őszinte hetedik Ye lemezén, a legendás Nas közepes Nasirján, végül pedig Teyana Taylor K.T.S.E.-jén -, ugyanakkor mind közül a „szellemes korong” lett a legtökéletesebb, egyesek szerint egyenesen az év albuma. Energetikus énekkel és rappel, határozott Pusha T, Ty Dolla Sign, Mos Def közreműködésekkel, meglepő zenei fordulatokkal, ötvözve tisztán rock és gitár hatásokat, erős hiphop és dob hangzással, a Kanyét meghatározó klasszikus jazz, soul és funk sample formátummal, a Cudi által fémjelzett mámorító hümmögéssel, sötét, humoros, ötletes, személyes szövegírással. Ennyi együttműködés után tökéletes mintapéldája annak, hogy e két külön-külön is megkerülhetetlen előadó mennyire zökkenőmentesen kiegészítik és tolják előre egymást, hiba nélkül.

Denzel Curry – Ta13oo

XXXTentación egykori lakótársa, a floridai Denzel Curry sokáig az alulértékelt tehetségek sorát bővítette, rengetegen csak a mémmé lett Ultimate slágerét ismerték, de idén a harmadik stúdióalbumával levedlette ezt a bélyeget, hiszen már több tízmilliós nézettségeket produkál a legnagyobb videómegosztón, júliusi lemeze eddigi legsikeresebb alkotása, és emellé egyöntetű kritikai imádat is társult, nem véletlen. A Ta13oo egyszerre agresszív és érzéki, tartalmas és pozitívan egyszerű. A szövegírásával SoundCloud társai közül erősen kilógó Curry mesél gyerekkori zaklatásokról, sikerről, zeneiparról, rendőri brutalitás áldozatává vált elhunyt testvéréről, drogkritikáról, tabukról, cinikusan, humorosan, játékosan, brutálisan, okosan, progresszíven, koncepciózusan. Egy-egy hangulatot bemutató, több felvonásra bontott lemeze a fény, a szürkület és a sötétség hármasa, pozitivitástól negativitásig. Erős trapzenei hatásokkal, több alteregó szempontjából rímel, annyira tökéletesen, hogy kérdés nélkül a Ta13oo Denzel Curry és talán az év  legjobb lemeze is. Gyorsan pörgő nyelvét még meg-megcsillogtatja, de nagyobb hangsúlyt kap az ének és a – Curryhez képest – popos refrének. Bár nincs rajta kihagyható szám, talán a Curt Cobain, a Sumo, a Taboo, a Sirens, és a Percs a csúcspontok, mesteri közreműködőkkel kiegészítve.

Trippie Redd – A Love Letter To You 3

Az elmúlt években hozzászokhattunk, hogy gyakran a mixtape-ekbe is fektetnek annyi energiát mint egy nagylemezbe, és előfordul, hogy a nagylemez meg sem közelíti egy-egy mixtape minőségét. Előbbire példa a 19 éves atlantai Trippie Redd harmadik „szerelmes levele”, mely a napjaink hiphopját meghatározó emo rap legkiválóbb szeletéből kínál kostolót háromnegyed órára, annak minden borújával, érzelmességével, gitár akkordjával, éneklésével. Legkiemelkedőbb a hangszerelésében meglepő módon gospelhez nyúló Topanga, a szokatlan flow-val hangtapadást okozó I Tried Loving, a barátságról szóló Loyalty Before Royalty. A SoundCloud rappernek, bár pár hónappal korábban jelent meg debütalbuma is, mégis ez a precíz mixtape-je hozza ki a lehető legjobbat tehetségéből.

Anderson .Paak – Oxnard

Dr. Dre egyik legújabb, legsokrétűbb és legkevésbé rapper felfedezettje a kaliforniai Anderson Paak, aki már számos két évvel ezelőtti legjobb lemezek listára feltornázta magát Malibu korongjával, idén azonban még tovább kaptatott a kreatív, élettel teli, kirobbanó személyiségét megcsillogtató létrán, megajándékozva a funk-neosoul-R&B-hiphop fúziójának behatárolhatatlan gyöngyszemével, a szülővárosáról elnevezett Oxnarddal. A hangszerek özönén játszó énekes, szövegíró és rapper egy született zseni, aki olyan neveket hozott maga mellé mint Kendrick Lamar, J. Cole, Pusha T, Snoop Dogg, BJ The Chicago Kid, és maga a lemez vezetőproducere, a raplegenda Dr. Dre, mindet gondosan elhelyezve a nagyobb képben. Az Oxnard a táncra késztető Tintstől kezdve, a kemény Mansa Musán és testvéri kapcsolatáról szóló Brother’s Keeperen át, a kapcsolati zökkenőket taglaló Trippyig, majd az exeket összegző Sweet Chickig egy különleges, gyönyörű, összetartó, bohó, végtelenül karizmatikus darabokból álló óra.

Janelle Monáe – Dirty Computer

Az R&B vizek legtisztábban csillogó hulláma mindenféleképp Janelle Monáe és az ő progresszív, modern és makulátlan Dirty Computere volt. A színésznő, modell, énekesnő, szövegíró és producer eddigi legkreatívabb alkotását hozta létre, a szokásos afrofuturisztikus, funkos, soulos, popos és parti elemek mellett politikusabb, aktuális közéleti és személyes fiatalkori témákkal, egy friss élménnyel, ami érinteni meri az érzékenyebb területeket. Hangszerelését a szintetizátor, gitár és basszus jellemzi, olykor rádióbarát léte miatt egyszerű, de felvilágosult, feketéket és nőket bátorító üzenetek tövében, sose túlzóan prédikáló, ellenben gyakran játékos hangvétellel. Monáe harmadik nagylemezének legkiválóbb képviselői a forró-forró Make Me Feel, a feminista Pynk, a trendi és trapes I Like That, a patrióta Americans illetve a szerelemben bátortalan önképét taglaló Don’t Judge Me, mind káprázatosan látványos és művészi videóklippel párosulva.

Kali Uchis – Isolation

A kolumbiai Kali Uchis néhány évvel ezelőtt robbant be – többek közt Snoop Dogg, Gorillaz és Tyler, The Creator segítségével – a köztudatba, de 2018-ig kellett várni első igazán eredeti és minőségi nagylemezére. Az Isolation közreműködőit tekintve egy valódi csapatmunka, ugyanakkor a bele tett energia hallatszódik is. Szövegírása nem vádolható eszméletlen csavarokkal és felfoghatatlan szójátékkal, mégis az év egyik legzseniálisabb R&B élményét nyújtja, erős pop, rock és latin zenei érzettel, konzisztens és introspektív topikokkal, gyermeki gyengédséggel és nőies vadsággal egyaránt. Kihagyhatatlan a lágy, gitáros Miami „eredettörténet”, a pajkos, szexi Your Teeth In My Neck, a spanglish Tyrant forgataga, továbbá a rapper Tylerrel és funklegenda Bootsy Collins-szal kikevert, álomszerű After The Storm, az elejétől végéig élvezetes, sokszínű háromnegyed órában, mely olyan mintha langyos mézet csurgatnának keresztül relaxáló hallójárataidon.

Young Thug – On The Run

Bár idén Young Thug egy közel egy órás lemezzel is jelentkezett saját kiadójának tagjaival karöltve, mégis a – Kanye által indított „rövid, de minőségi lemezek” idei trendjébe illően – 20 perces önálló középlemeze vitte magasan a pálmát. Ebben a 20 percben Thugga nem csupán megmutatja, hogy sokszínű, összetéveszthetetlen hangja továbbra se vesztett fényéből, de érzéki melódiákon mutatkozik mint a 6lackkel közös Climax vagy az Elton Johnnal készített High, egészen kemény basszus vezette számokon keresztül mint az Offset magávalragadó flow-jával tűzdelt címadó dal vagy a Jaden Smith-szel összekovácsolt Sin. A különc atlantai egy egyedi élményt nyújt személyiségébe, megkímélve minket azoktól a vállalhatatlanul agyhalott szövegeitől, amelyekbe olykor belecsúszik, valóban a legjobbakra szűkítve a sokszor „mennyiség a minőség helyett” hibába csúszó rappert. Tökéletes kezdés a trapzseni megismeréséhez, és kötelező a fanoknak.

Black Thought – Streams of Thought Pt.½

Black Thoughtot az igazi old headeknek már nem kell bemutatni. A philladelhiai szövegzsonglőr a legendás The Roots csapat rappere, az 1990-es évek óta  a szövegközpontú, mély, klasszikus hiphop egyik legzseniálisabb karaktere, aki lélegzetvétel nélkül tol le 10 perces freestyle-okat élő rádióadásban (https://www.youtube.com/watch?v=prmQgSpV3fA). Idén két 20 perces középlemezre is összeállt egy-egy producerrel, mely együtt egy rendkívül aktuális, olykor szívszorítóan sötét, olykor elgondolkodtatóan mély, olykor meghökkentően játékos, de minden percében tömény tartalommal és igazi old school alapokkal telített képet kreál. Black Thought megmutatta idén is, hogy nem csak Jimmy Fallon háttérzenekaraként tud sikereket elérni, hanem minőségi munka is párosul egyedi karakteréhez.

Thutmose – Man On Fire

A nagypublikum számára relatíve ismeretlen nigériai-amerikai Thutmose októberi lemeze a kivaló pop rap album mintapéldája. Fülbemászó, dallamos, tartalmas, de nem túl megterhelő, és istenien ötvözi szülőhazájának afrobeat elemeit a manapság oly divatos karibi dancehall, és természetesen az amerikai hiphop műfajával. Egy értelmes, szerény, tehetséges srác életébe nyerhetünk bepillantást 15 ízletes trekken keresztül, akire érdemes lesz odafigyelni a közeljövőben. Ha a a Kendrick Humble-jának remixével millió szempárt magára szegező brooklyni fiataltól ajánlani kéne pár számot, az mindenféleképp a „tüzes” korongon is szereplő, pokolian ragadós Ride With Me, a Say It To My Face banger, és az érzelmes WuWu lenne.

STEINER KRISZTIÁN

Legnagyobb csalódás:

Talán a legnagyobb csalódás az volt, hogy megint összejött a senki által nem várt GSW-Cavs döntő és baromi sima 4-0 lett. A kosárlabda rajongók többsége május végén el is engedték a szezont és alig várták, hogy megint október vége legyen. Valamint idetartozik Kawhi Leonard története is, aki pár hónap leforgása alatt lett az egyik legkedveltebb sportolóból a leggyűlöltebb azok után, amit San Antonioban tett. Sok játékosban csalódtam már, de eddig ez volt a legrosszabb.

Zenei téren nekem sajnos csalódás kategóriába esett az Animal Cannibals újabb posse zenéje, a ‘Tarolnak az emszík’ is. Pont az hiányzik belőle, ami miatt a ‘Mindenki’ és az ‘Északon, délen’ klasszikusnak tekinthető, értem azt arra, hogy semmiféle kohéziót nem sikerült kicsikarni a résztvevőkből. Ez nem az előadók hibája, csak egyszerűen érezhető, hogy a legtöbben a klipforgatás napján találkoztak először és nem érezhető semmi kémia az előadók közt.

Legnagyobb meglepetés:

Lebron James Los Angelesbe igazolása bár várható volt, mégis meglepett. Sok kritika célozta már meg a Királyt, hogy csak a gyenge keleti főcsoportban mer játszani, a könnyebb utat választja. Aztán egy vesztes döntő után James úgy döntött, hogy elég a Dan Gilberttel (a Cleveland Cavaliers tulajdonosa – a szerk.) való bizalmatlansági játékból, ideje új kihívást találni. Azért is pozitív nagyon a csapatváltás, mert Lebron minden szezonja a ‘win now’ üzemmódban ment, senki sem volt biztonságban körülötte. Idén viszont a nagyon sok tehetséges fiatalt felvonultató Lakersben valahogy nyugodtság van. Azt a legtöbben sejtik, hogy ezt a Warriost nem idén fogják megállítani, így Los Angeles sárga fele a jövőre készül, ebben pedig Lebron most mint vezért, később pedig mint mentor fog résztvenni. És ahogy keleten alakulnak a dolgok lehet, nem sokára újraélhetjük a Celtics – Lakers parádés rivalizálását. Mondjuk ehhez lesz egy-két szava a Toronto – Millwaukee – Philly hármasnak!

Valamint itt említeném Stormzy Szigetes koncertjét, ami számomra az adott nap legjobbja volt, köszönhetően a hatalmas pogóknak és rendkívül jófej brigádnak, akik körülöttünk voltak. Néhány felületes sebbel és egy hatalmas mosollyal a számom mentem haza onnan.

Legjobb számok:

J.I.D. feat J. Cole – Off Deez

Cole nekem amúgy is top előadó és a Dreamville brigád is közel áll hozzám. Az Off Deez lüktetése egyből magával ragadott és J.I.D. is felkerült a figyeltjeim listájára.

[vembed youtube=”ZiADuDjueJc” ]Irie Maffia feat. Marsalkó Dávid – Hajnali Kör

Bár az Irie Maffia sosem tartozott a kedvenceim közé, de ez a zenéjük fontos kelléke volt a nyaramnak. Kellenek ilyen zenék is, amik igazából  nem szólnak semmiről, kellemes hangulata van és egy forró nyári napon szívesen teszi be az ember a lejátszóba egy finom sör mellé.

[vembed youtube=”In1JOnUVmMc” ]Jarv & Thief – Slack-Jaw

Az új-zélandi/ausztrál rap szcéna nagyon jó zenéket dobált már ki az elmúlt években magából, és Jarv is egy üde színfoltja ennek a körnek, pörgetős technikája nagyon simogatja a füleket, miközben Thief nagyon egyszerű, mégis bólogatós ütemeket pakol az mc alá.

[vembed youtube=”BOb1UBgLJ5M” ]Krúbi – Nehézlábérzés

A buszon hallottam először ezt a számot, miközben a belváros felé tartottam valami ócska buliba. A szövege egyből magába rántott abba a verembe, ami Krúbi lelkivilága, és a punchline-ok akkorát ütöttek, hogy takarnom kellett magamat, nehogy mások meg engem röhögjenek ki a 97E-n. Szövegileg nekem nagyon tetszik, az alap elmegy, de semmiképp sem olyan zene, ami mellett el lehet menni szó nélkül.

[vembed youtube=”k30jhPBscoo” ]Deego feat. Slow Village – Volt hogy

Kicsit csalok, mert 2017-es megjelenés, de pont a két ünnep közt jelent meg a Lélekzaj című lemez, amin ez a trekk is megtalálható. Az alap nálam 10 pontos, de a Lassúfalu és Deego fúziója olyan lélekmélyéig hatoló szöveget dobott rá, hogy csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni.

[vembed youtube=”LQ5h7cd-hIU” ]

Legjobb albumok:

J. Cole – KOD 

Nem ez a legjobb albuma, de így is sikerült olyat alkotnia Cole-nak, hogy a legtöbben elismerően csettintettek, mikor megjelent. A 1985 (Intro to ‘The Fall Off’) egy zseni szám, amit több underground hiphop buliban is hallottam már pörögni, a Kevin’s Heart rávilágít, minden sztorinak két oldala van, míg az ATM az emberi kapzsiságot mutatja be (egy eléggé vizuális klippel ráadásul). Minden megtalálható rajta, épp ezért is pörgettem idén nagyon sokszor.

Kids See Ghosts – Kids See Ghosts

Kanye West és Kid Cudi számomra külön-külön is nagy kedvencek (előbbi inkább múlt időben értendő), és mindig is különlegesnek hatott számomra, ha közreműködtek a másik lemezén. Így extrán örültem, mikor twitteren Ye bejelentette az albumot, és a megjelenés napján azonnal izzítottam is a Spotify-t. Bár első hallgatásra picit fura volt, hamar ráállt a fülem és sokszor pörgettem hazafele munkából. A Reborn különösen üde foltja a lemeznek, és az album címadó dala is kiemelkedik számomra.

Krúbi – Nehézlábérzés

Ez a gyerek alaposan felkavarta a hiphop állóvizét, köszönhetően a kreatív témáinak és jól megírt szövegeinek. Nem hiszem, hogy lenne bárki is a mai underground rap szcénában, akinek a nevével pillanatok alatt lehetne Sold Out-os bulit csinálni az Akvárium Nagyhalljában. A lemeze pedig a punchline-ok és mély depresszió skáláján mozog, ahol simán belefér, hogy egy vicces történetet egy krízisben lévő fiatal vívódás követ.

Deego – Lélekzaj

Muszáj csalnom megint, ugyanis az előző év utolsó napjain jelent meg Deego lemeze, így pont lecsúszott minden 2017-es listáról. Lassan 15 éve hallgatok magyar rapzenét és Deego kétségkívül nekem a top, mind zeneileg, mind szövegileg. A szóló projektjei mindig betalálnak nálam, mert olyan mélységben tud beszélni emberi kapcsolatokról és lelki fájdalmakról, amire kevesen képesek itthon szavakba önteni. Az egész hangulata a lemeznek visszaidéz valamit a régi időkből, így mindenkinek ajánlom, akinek kicsit elege van a trap-es hangzásból.

Szaghmeiszter Máté

Legnagyobb csalódás:

Túl sokan hunytak el idén értelmetlenül, közülök Fredo Santana halála különösen fáj. Amennyire vártam, pont akkora csalódás lett az Astroworld, mely pár jól összerakott dalon túl végtelenül unalmasra sikeredett számomra. Míg a tavaly megjelent, sokat kritizált Huncho Jack projekt nagy részét máig bármikor be tudom dobni Spotin, és úgy érzem egy félreértelmezett klasszikus, addig az Astroworld-nek túlságosan ártott, hogy ilyen hosszú ideig rágódott rajta Travis, és a végén még a hype felét se tudta hozni. Szintén csalódnom kellett a The Weeknd-ben, és Young Thugban is, no nem azért, mert kifejezetten rossz zenéket hoztak volna ki, szimplán csak nem ugrották meg a saját maguk által felállított mércét. Ezek mellett természetesen nem tudok elmenni szó nélkül az országban egyre jobban elburjánzó gyűlölet mellett, melyből a kormányunk még profitál is.

Legnagyobb meglepetés:

A szó semlegesebb értelmében totálisan meglepett 6ix9ine bebörtönzése, nem gondoltam volna, hogy ismét előáll egy Bobby Shmurda szituáció, de hát a RICO nem vicc.  

Legjobb számok:

Peggy Gou – It Makes You Forget (Itgehane)

Peggy Gou egy valódi house szupersztárrá nőtte ki magát idén, és az „It Makes You Forget” a bizonyíték rá, hogy nem alaptalanul! Az év legjobb dala számomra ez, trópusi, wholesome, és nem lehet rá nem táncolni.

[vembed youtube=”SlbVgjFvE3I” ]OhGeesy – Heavy

A Shoreline Mafia leglazább tagja megbassza a csajod, és te csak annyit mormogsz a bajszod alatt, hogy „de hát milyen hülye haja van!”

[vembed youtube=”e5-Y45bE7-U” ]Sheck Wes – Mo Bamba

2018 hype száma, ami igazából 2017-es a Mo Bamba aránylag későn, csak tavasszal ért el hozzám, de mentségemre szóljon, hogy nem hordok kamu Supreme-et, és nem vagyok 15.

[vembed youtube=”VWoIpDVkOH0″ ]Smokepurpp – Sauce Like This

Yeah, brrp, brrp, brrp, brrp, ooh, brrp – igen, ez egy szöveg 2018-ban, és jobb mint bármi a Kamikaze-n.

[vembed youtube=”HCzJUnVZ-eU” ]Clairo – 4EVER

Industry plant vagy nem, a Clairo által írt lo-fi chill, szívjünk el egy füves cigit a gimi udvarán dalok majdnem a legjobb pop dalok voltak az évben, csak hát szerencsétlénségére létezik Post Malone. 

[vembed youtube=”tlGUom_AV4o” ]Post Malone – Better Now

Post „nemtudodkiverniafejedboladallaimat” Malone szintet lépett idén és ontotta magából a slágereket, a Better Now még a többihez képest is extra catchy, amit már szinte büntetni kéne.

[vembed youtube=”UYwF-jdcVjY” ]Kapitány Máté – Pénzösszeg (Közr. Lil Frakk)

A magyar trap idén vált nagykorúvá és az érettségin ez volt az egyik tétel.

[vembed youtube=”ugCCQ3fl8NI” ]Migos – Narcos

A Culture II egy a Spotify rendszerét kihasználó, röhejesen felduzzasztott, albumnak csúfolt playlist, de ez nem azt jelenti, hogy a közel 2 óra alatt nincsenek gyöngyszemek, csak ezek szerint sok kóla kell nekik hozzá.

[vembed youtube=”unh8kWUuNt4″ ]Jack White – Corporation

Még több bongót!

[vembed youtube=”VFnXRntc9XA” ]Nine Inch Nails – God Break Down The Door

Ki gondolta volna, hogy Trent Reznornak szimplán David Bowie-tól kell nyúlnia, hogy ismét izgalmas zenét csináljon. 

[vembed youtube=”eeJ_DzRJUI4″ ]Parallx – Red Clouds (Somewhen remix)

Berlin Neukölln kerületének hangzása egy trekkbe sűrítve, a modern, újmaszkulinizmus dicsőítése.

[vembed youtube=”p4bmZo0-WWk” ]

Legjobb albumok:

Pusha T – Daytona

Kevés teljes albumra volt idén időm, ezért is szerencsés, hogy a három kedvenc lemezem közül kettőn mindösszesen 7 dal van. Pusha harmadik lemezének időtlen hangzása totálisan beszippantott, Ye beatjei és Push sorai csodálatos utcai szinergiát adnak, mocskos, de nem proli, húsbavágó, de tudja hol a határ. Pusha amúgy egy 41 éves, házas férfi, aki már nagyon rég nem látott kokaintömböket, hiába imád erről rappelni folyamatosan, így aztán hiteltelennek is hathatott volna a lemez, de nem az, sőt. Ő lett a rap zene Al Pacino-ja.

Kanye West & Kid Cudi –  Kids See Ghosts

Nehéz szavakba önteni, hogy pontosan milyen magas szintent sikerült megütnie ezzel a lemezzel Kanye Westnek és Kid Cudi-nak, már ami a kreatív részét illeti. Rock, rap, blues, félelmetes balladázás, pszichedelikus elszállások, van itt minden, erre találták ki azt a szót, hogy EPIC, pedig csak 23 perc az egész.

Kali Uchis – Isolation

A kolumbiai felmenőkkel rendelkező Kali Uchis karrierjét a 2014-es „Know What I Want” óta követem, a debütáló albuma pedig gyönyörűen keveri a soul, funk, reggaeton, hiphop és R&B elemeket egy különlegesen nyugtató és simogató egyveleget adva. Egyszerűen elvarázsol.