Kövess minket

Aztaa

Félmeztelen, kopasz CGI Billie Eilish-t rakott a borítójára egy német magazin, az énekesnő kiakadt

Szerinte kínos, hogy még csak meg sem kérdezték.

Megosztva

Forrás:

Előző hét csütörtökön osztotta a meg a Nylon magazin német kiadása a legújabb lapszámuk borítóját, melyen Billie Eilish látható. A borító különlegessége, hogy az énekesnőt nem kérték fel fotózásra, helyette egy rá hasonlító CGI rendert készítettek. Eilish viszont kiakadt, mivel szerinte visszás, hogy félmeztelenül, kopaszon ábrázolták, miközben ő csak 17 éves, és nem is adott a borítóra engedélyt. 

[instagram]B1woPGJIZ9H[/instagram]
Mi a szar ez?” – írta az énekes egy kommentben a bejelentés alatt. „Senki nem keresett meg a Nylon magazintól ezzel kapcsolatban, fogalmam sem volt róla, hogy ez megjelenik. Ez nem is egy igazi kép rólam, és semmi közöm hozzá. Képesek voltatok meztelenül ábrázolni? Miközben 17 vagyok? És kirakni borítónak? Még akkor is, ha ez csak egy robot verzióm akar lenni, akkor sem adtam erre engedélyt. PLUSZ MÉG A HAJAMAT IS ELTŰNTETTÉK, szégyelljétek magatokat!” – folytatta.

A Nylon Billie reakciója után törölte a borítós posztot, majd kiadtak egy közleményt, melyben közölték, hogy a borító egy sorozat része, mely olyan előadókat vesz végig, akik a digitalizált világban egyre sikeresebbek, ezt szimbolizálva készültek el a CGI verziók, és nem akartak vele senkinek se ártani.

(The Fader)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés