Kövess minket

Aztaa

Férget neveztek el Barack Obamáról

Különleges megtiszteltetés érte Barack Obamát: férget neveztek el róla. Az élősködőről, amely az amerikai elnök előtti tisztelgésként kapta meg nevét, a Journal of Parasitology amerikai féregtani folyóiratban csütörtökön jelent meg tanulmány.

Megosztva

A Baracktrema obamai teknősök vérében élő, aprócska laposféreg, nagyjából ötcentisre nő meg és hajszálvékony. A parazitát Thomas Platt, az indianai Saint Mary’s College immár nyugalmazott biológiaprofesszora nevezte el Barack Obamáról. Szerinte ez megtiszteltetés, nem sértés.

Platt több mint harminc fajt fedezett fel és nevezett el pályája során. Korábban az apósáról, doktori témavezetőjéről, és más olyan emberekről nevezte el az által felfedezett fajokat, akiket saját bevallása szerint nagyon tisztel. Mint fogalmazott: ő a maga módján így szeretne tisztelegni Obama elnöksége előtt.

Platt Obama távoli rokona, és emlékeztetett: vannak, akik több ezer dollárt is hajlandóak fizetni azért, hogy állatfajt nevezzenek el róluk. A professzort a féreg azért emlékeztette Obamára, mert „hosszú, vékony és pokoli menő”. A Baracktrema obamai példányai a professzor elmondása szerint „fenomenálisan és hihetetlenül ellenálló” lények.

„Bámulom és tisztelem őket” – mondta a biológus.

A féregtani folyóirat szerkesztője, Michael Sukhedo hozzátette, hogy az élősködők létfontosságúak az élethez, és mindenhol jelen vannak. Tízből hét állatfaj élősködő – mondta.

Bár a névadókat többnyire a tisztelet vezérli, Sukhedo is elismeri, hogy azért néha van, akit a bosszúvágy hajt. A lap főszerkesztője szerint például egy tudós volt férje iránti dühétől hajtva adta a férgek egy egész csoportjának a microphallus (mikrofallosz) nevet.

Korábban pókot, halat és egy kihalt gyíkfajt is neveztek már el tudósok Barack Obamáról.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés