Kövess minket

Aztaa

Fiatalokból álló banda markolóval zúzott szét, majd teljesen kifosztott egy Lidl-t Dublinban

Végül a hadsereget vetették be ellenük, mert barikádokat is emeltek.

Megosztva

Forrás:

Szélsőséges időjárás tombol Írországban. Az Emma nevű vihar rengeteg havat hozott a zöld szigetre, bár komolyabb pusztítást nem hagyott maga után. Nem úgy, mint egy nagyjából 30 fiatalból álló banda, akik múlt hét pénteken, este öt órakor szó szerint megrohamoztak egy Lidl áruházat Dublin nyugati részében, Tallaghtban. Eleinte „csak” az eladókkal keménykedtek, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve elkötöttek egy közeli építkezésről egy markolót, és semmitől sem zavartatva ledöntötték a épület egyik oldalát. Ezután visszatértek, hogy tételesen kipucolják az üzletet. Feltörték a széfet, vittek minden mozdíthatót, különös figyelmet fordítva a sörökre, illetve egyéb alkoholos italokra. Mindeközben bőszen kamerázták magukat, olyannyira fesztiváli volt a hangulat a rablás közben.

Az este itt még közel sem ért azonban véget. A piától még inkább felerősödtek a srácok, ezért hóbarikádokat emeltek az utakon. Ekkor érkezett meg a helyszínre az ír rendőrség, a Garda speciális egysége katonákkal kiegészülve, mivel a „mezei” zsaruk nem tudták megközelíteni a magukról teljesen megfeledkezett fiatalokat.

Akik aztán egy rövid ideig farkasszemet néztek az egyenruhásokkal, majd jobbnak látták visszavonulni állásaikból, és menekülőre fogták.

[vembed youtube=”OJDRHvomVIE” ]Összesen nyolcukat – köztük a markoló vezetőjét – tartóztatták le, nekik ma kezdődik a tárgyalásuk.

(Independent)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés