Kövess minket

Film

A balszerencsés 2020-as évről forgat áldokumentumfilmet a Black Mirror készítője a Netflixnek

Megosztva

Ahogy azt májusban mi is megírtuk, Charlie Brooker, a nagy sikerű Black Mirror atyja azt nyilatkozta, hogy a közeljövőben nemigen számíthatunk új évadokra a sorozatból, tekintve, hogy a pandémiától sújtott 2020-as év amúgy is olyan, mint egy remekül megkomponált disztópia. 

Forrás: Netflix / Hypebeast

Úgy látszik, ez a vélemény részben megváltozott, ugyanis Brooker egy új projekten dolgozik, ami ugyan nem friss Black Mirror epizódokat takar, hanem egy mockumentary-t, magyar megnevezéssel áldokumentumfilmet (valódi dokumentumfilmnek álcázott vígjáték – a szerk.) melynek témája és ihletője pont az idei, balszerencsében és konfliktusokban gazdag év.

Erről egyébként nem más, mint Hugh Grant, a film tervezett főszereplője beszélt a Vulture-nek adott friss interjújában. A brit színész, aki a Nicole Kidmannel készült Undoing (Tudhattad volna) című sorozattal a fél celebvilágot (a minisorozat fináléját Travis Scott és Kylie Jenner is végigizgulta) és a lelkes sorozatfogyasztók tömegeit lázban tartotta, a következőt nyilatkozta:

„Charlie Brooker írt egy áldokumentumfilmet 2020-ról a Netflixnek, és én vagyok a történész, akit meginterjúvolnak az évről. Őszintén, elég visszataszítóan nézek ki benne. Biztos mindenkinek tetszeni fog majd a parókám.”

Forrás: Vulture

Annyi tehát kiderült, hogy Grant egy ál-történészt fog alakítani, akit személy szerint rögtön rizsporos parókával képzeltem el, de talán azért nem nyúlnak vissza a régi időkhöz a készítők. Ennél többet egyelőre nem tudni az izgalmasnak ígérkező, Netflixre érkező projektről, de a közeljövőben biztosan okosabbak leszünk.

(HB)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés