Kövess minket

Film

Idén eddig az Így neveld a sárkányodat harmadik része érdekelte a legtöbb magyar mozinézőt

Természetesen egy Marvel film a második.

Megosztva

Forrás:

Az Így neveld a sárkányodat 3. című animációs filmet nézték meg a legtöbben 2019 első negyedévében a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság adatai szerint.

A bruttó jegyárbevétel megközelítette az öt és fél milliárd forintot. Az artmozikban a magyar Rossz versek tarolt, amit az Oscar-díjas Zöld könyv – Útmutató az élethez és a Bohém rapszódia követtek. Csaknem 3,8 millió néző 5,48 milliárd forint jegybevételt termelt a hazai mozikban az NMHH Nemzeti Filmirodájának összesítése szerint 2019 első negyedévében.

A legtöbben – 388 ezren – az Így neveld a sárkányodat 3. című animációs filmre látogattak el, ami 50 ezerrel több, mint a második helyezett Marvel kapitány nézőszáma. A szuperhősös film után a harmadik helyen áll 238 ezer nézővel az örökbefogadásról szóló Instant család című amerikai családi vígjáték.

A top 10-be bekerült a magyar Kölcsönlakás is 149 ezer nézővel, a tizedik helyen lévő BÚÉK-ra, az olasz Teljesen idegenek magyar remake-jére pedig 112 ezren voltak kíváncsiak. A két magyar filmet leszámítva a tíz legnézettebb film mindegyike amerikai gyártású.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés