Kövess minket

Aztaa

French Montana szerint kész az életéről szóló dokumentumfilm, aminek Drake a producere

Megosztva

3 napja jelent meg Mike Tyson Hotboxin’ With Mike Tyson című podcastjének új epizódja, aminek French Montana volt az aktuális vendége.

French másfél órát beszélgetett az egykori boxolóval és Angie Martinez társműsorvezetővel adakozásról, rapperlétről, felnövésről és arról, hogy milyen is volt Afrikából az Egyesült Államokba emigrálnia, az utóbbi kapcsán pedig érdekes infót hintett el. Kész van ugyanis a rapper életrajzi dokumentumfilmje, ami felöleli az mc élettörténetét egészen az afrikai gyerekkortól a bevándorláson át a beteljesült karrierig. Nem mellékes hír, hogy a doksi producere a Montanával több featet is jegyző (No Stylist, No Shopping) Drake lesz, aki olyan projektekbe is beszállt már hasonló szerepkörben, mint az Eufória, vagy a Top Boy.

Az mc nem árulta el, hogy a film mikor jelenik meg, annyit tudni csak, hogy kész állapotban van, a címet, illetve a szinopszist viszont felfedte. French édesanyja után “Khadija” néven fut majd a doksi: mint Montana mondta, Khadija “Mindent feláldozott értünk. Apám lelépett de ő velük maradt, segített abban, hogy azzá váljak, aki ma vagyok, szóval neki fogom címezni a filmet.” 

Ami a történetet illeti: “Egy valódi bevándorló-sztoriról van szó. Afrikából, Marokkóból jöttem, onnan csöppentem bele Bronx hiphop kultúrájába, ami valódi kultúrsokk volt, tekintve, hogy még angolul sem tudtam 13 évesen, amikor odaköltöztünk. Onnan hoztam be a lemaradást.” 

A teljes adás itt szemlézhető.

Ami a rappert illeti, nemrég írtuk meg, hogy lövöldözés történt legutóbbi forgatásán, ahol 10 ember megsérült. Az egyik szemtanú szerint legalább 13, 14, 15 lövést dördült és hang alapján gépfegyvert használhatott a támadó, French sértetlenül megúszta.

(HipHopDX)