Kövess minket

Aztaa

Future-t, Lil Wayne-t, T.I.-t, Birdmant és Trippie Reddet is szemtanúként hallgathatják ki Young Thug tárgyalásai alatt

Megosztva

Mint a minap megírtuk, hivatalosan is elkezdődött Young Thug-, és kiadójának, az ügyészség által utcai bandának kikiáltott YSL labelnek a pere.

A 28 embert (beleértve Gunnát és Thuggert) érintő úgynevezett RICO-ügy kapcsán már novemberben kiszivárgott, hogy akár 300 potenciális szemtanút is kihallgathatnak a tárgyalás alatt, aminek a lefolyási idejét hat és kilenc hónap közé saccolják – zárójel: ez nem kevés, és még mindig benne van, hogy ennél is hosszabbra nyúlik majd a folyamat.

Azóta sok név konkretizálódott is, erről a listáról számolt be a WSB-TV alapján a Rap-Up portál is, cikkük szerint olyan világhírű, Thugékkal – és közvetlenül magával Thuggal – valamilyen kapcsolatban álló (barátság, közreműködés, ismeretség, esetleg konfliktusok, vagy mind egyszerre) mc-ket is behívhatnak szemtanúként vallomást tenni, mint

  • Future
  • Lil Wayne
  • Birdman
  • Trippie Redd
  • T.I. 
  • YFN Lucci
  • Rich Homie Quan

sőt, még a YSL-vezér lánytestvérét is, Alexis „Dolly” Griert, aki Dolly White néven a kiadó tagja és több válogatáslemez (Slime Language 1,2) visszatérő közreműködője is, HiDoraah mellett, aki szintén Thug húga.

Az alábbi tweetben szemlézhető a teljes, több száz fős lista, rajta a nyilvánosságra hozott nevekkel, köztük 157, az atlantai rendőrséggel kapcsolatba hozható egyénnel, 62, valamely egyéb bűnöldözési szervvel együttműködő személlyel és további 125 szemtanúval. Mint a bejegyzésben is szerepel, ezen emberek listázása nem jelenti azt, hogy ők mindenképpen tanúskodni fognak az mc ellen, ehhez elengedhetetlen a kiválasztottak beleegyezése is.

Itt merül fel a fontos kérdés és dilemma, hogy vajon az imént sorolt előadók közül ki, és vajon milyen megfontolásból dönt majd úgy, hogy felszólal, vagy felszólal-e bármelyikük egyáltalán. Nem utolsó szempont, hogy többekkel baráti kapcsolatot is ápol Thugger, elég, ha Future-re gondolunk, akivel számtalan közös dalt is jegyez. Nem mindegy Birdman és Wayne szerepe sem, akikkel korábban több ízben is konfliktusok merültek fel még a Rich Gang-éra alatt, YFN Lucci-val pedig egyenesen komoly beefben volt Thug, olyannyira, hogy a per egyik vádpontja szerint a rapper engedélyt adott Lucci megölésére, és azzal is fenyegetőzött egyik dalszövegében, hogy lelövi YFN édesanyját. Fontos, hogy Lucciról már most kiderült, hogy nem fog vallomást tenni, ezt az ügyvédei jelentették be.

Hogy árnyaljuk a képet, szintén a Rap-Up szerint komoly csapat állt fel Thug védelmére, köztük Killer Mike, a Run the Jewels politikától nem megriadó rappere, a Thugger által felkarolt és protezsált Lil C-Note, Kevin Liles, a YSL társalapítója és Lyor Cohen, a YouTube zenei vezetője (!). Killer Mike egyébként azon mc-k egyike JAY-Z és Meek Mill mellett, akik azért küzdenek, hogy a rapperek ellen ne lehessen felhasználni a dalszövegeiket a bíróságon. Részleges siker, hogy Kalifornia államban ez már nem lehetésges: ezt a jogszabályt egyébként épp az imént sorolt előadók közvetlen és közvetett lobbitevékenysége és aktivizmusa érte el.

Izgalmas lesz látni tehát, miképp alakul a YSL-ügy, aminek során eddig 8-an kötöttek vádalkukat, köztük a kiszabadult Gunna és Thug testvére is.

(Rap-Up)

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés