Kövess minket

Hiphop

Giaj: A „Blöff” eddig körülbelül 5 millió forintot hozhatott YouTube-on

És a számláló csak pörög tovább.

Megosztva

Forrás:

A múlt hétvégén az AK26 rappesebbik fele, azaz Giaj vendégeskedett Ábrahám Róbert a PestiTv-n futó, Arcok című beszélgetős műsorában, amely során több, itthon úgymond tabunak számító témát is megpedzegetett. Elárulta például, hogy mennyit kérnek egy-egy fellépésért, illetve, hogy mennyit keresnek YouTube-on a feltöltéseikkel.

Ne is húzzuk-halasszuk a dolgot, vessünk egy pillantást a piszkos anyagiakra, hiszen borítékolható, ez izgatja a legtöbbek fantáziáját, pláne, ha egy olyan felkapott csapatról van szó, mint mondjuk a Molnár testvérek alkotta AK26.

Giaj először a YouTube csatornájuk bevételeiről beszélt, ezekkel kapcsolatban elmondta, hogy havonta hozzávetőlegesen 500 ezer és 1 millió forint között kapnak a kattintások után, de kiemelte, hogy „csak” a Blöff klipje nagyjából 5 milliót hozott nekik a maga több mint 37 milliós nézettségével. Ezt követően áttértek a fellépések után – vagy előtt – kapott gázsijukra: megtudhattuk, hogy a srácok 250 ezer és 500 ezer forint körül kérnek egy random buliért. Ahogy tudja, itthon az átlagos fellépő díj nagyjából 200 ezer forint egy nagyobb név esetében, ami azt jelenti, hogy ők már A-kategóriás, jobban kereső előadók között vannak számon tartva. Külön szegmensként tett említést a szponzorációs pénzekről; itt szintén milliós bevételekről beszélt, hozzátéve, hogy Instagramon a követők számának megfelelően kapják a pénzt egy-egy promóciós bejegyzésért cserébe. Giaj jelenleg 165 ezer követővel rendelkezik, így az ő esetében 165 ezer forintot kell leszurkolni egy promóciós jellegű posztért, míg valamivel népszerűbb öccse, Hiro már többet kérhet, mivel neki 273 ezer követője van momentán.

És hogy külföldön milyen nagyságrendű pénzek röpködnek? Ha csak az amerikai trendeket figyeljük a Giaj által felhozott összegek csupán aprópénznek tűnhetnek a legnagyobb sztárok bevételeihez képest, mondjuk, ezen valószínűleg senki sem akad fenn úgy igazán. Nem rég Lil Baby hozta nyilvánosságra, hogy 400 ezer dollárért, mintegy 120 millió forintért lép fel, vendégszereplést pedig 100 ezer dollárért, azaz közel 30 millió forintért vállal mások dalaiban, míg Lil Durk épp tegnap kürtölte világgá, hogy ezen túl 200 ezer dodó, vagyis 60 millió forint alatt nem áll színpadra többé.

A teljes beszélgetést Giaj-jal alább csekkolhatjátok:

[vembed youtube=”YSand5OUwoA” ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük